Tiziano Scarpa olasz írót idegesíti, hogy a turisták fennakadnak a Szent Márk téren és a gondolákon. Szándéka az, hogy a rejtett szépségek bemutatása mellett felhívja figyelmet a várost fenyegető veszélyekre is.
A körzet területe több mint 500 négyzetkilométer, 50 kilométer hosszú és 10-12 kilométer széles. A hely rendkívül fontos nem csak a madármigráció szempontjából, hanem a benne látható különös növények és állatok miatt is. Aki bejárja, jobban megérti, hogy a velenceiek ősei miért vállalták, hogy ilyen környezetben éljenek.
Vannak itt olyan növények, amelyek képesek sótalanítani a vizet, olyan madarak, mint a gulipán, amelynek szokatlanul hosszú és erősen görbülő a csőre, hogy az iszapba merítve ki tudja szedni a puhatestűeket, vagy a mocsári sólyom, amelynek horogszerű karmai vannak, és halakra vadászik. Sok a macska és a fülesbagoly. A madarak megemésztetlen táplálékaként megmaradt, mumifikálódott egerek tetemei jelzik, hogy nem elhanyagolható nagyságú populációról van szó.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) egyik lagúnaoázisa a Valle Averto: alacsonyan fekvő kis szigeteivel, a nádasokkal, csatornákkal, "kevert" - egy kicsit sós, egy kicsit édes - vizével. "A halászat itt nem mindennapi módszerrel történik, keskeny járatokon keresztül terelik a halakat a csapdák felé. A lagúna a tengeri lények bölcsője is - mondja Scarpa. - Bejönnek a nagyon fiatal halak vagy halivadékok, itt nőnek fel, majd amikor ki akarnak úszni a nyílt tengerre, kihalásszák őket".
A víz közepén hengerszerű képződmény teteje bukkan ki. Ez a hordóvadászat nélkülözhetetlen eszköze, régen fából készült, ma cementből. Gyakorlatilag egy leszigetelt vastag cső a vízben, ahol - amíg nem volt védett terület - jól lehetett vadkacsára és szárcsára lőni. Sok a teknősbéka, kiszáradt, korhadt fákon süttetik magukat a nappal. Az író azonban látott már nutriát és hódot is.
A lagúnák méhei is serénykednek. Az itteni méznek - bár édes - „karakteres” íze van, ugyanis a méhek azokból a virágokból nyerik, amelyek a vegyes vízben teremnek.
