Mága Zoltán, a világon elismert hegedűművész vasárnap ismét jótékonysági koncertet adott a Madarász utcai Gyermekkórház Intenzív Osztályának támogatására.
A hatalmas siker meghozta a várva várt eredményt, a virtuóz hegedűművész közel kétmillió forinttal járult hozzá a Gyermekkor Alapítványon keresztül a Gyermekkórház Intenzív Osztályának fejlesztéséhez. Mága Zoltán egyúttal a most megjelent CD-je és DVD-je teljes bevételéből is hozzájárult az adományozáshoz, hiszen a Budapesti Újévi Koncert CD és DVD megjelenéseinek teljes bevételét karitatív célokra ajánlotta fel, melynek első adományozottja a Madarász Utcai Gyermekkórház lett.
„Mága Zoltán nélkül nehezen értünk volna célt. A korszerű ápolási osztály megvalósulása most már nem csak álom, köszönjük a Művész Úrnak a leukémiás és daganatos gyermekek nevében ezt a páratlan hozzájárulást!” – nyilatkozta Dr. Kemény János, a Gyermekkor Alapítvány Kuratóriumának elnöke.