Meghalt Schéner Mihály; a festő-, grafikus- és szobrászművész, keramikus 86 évesen hétfőn Budapesten hunyt el - mondta Schéner Mihályné, az elhunyt menye.
Schéner Mihály 1923. január 9-én született a Békés megyei Medgyesegyházán. 1942-ben a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa lett. 1944-ben besorozták, de megszökött és a háború végéig bujkált. 1947-ben fejezte be főiskolai tanulmányait. Első önálló kiállítása, amely a Csók Galériában nyílt meg 1962-ben, negatív kritikát kapott, képei ugyanis nem feleltek meg a szocialista realista művészeti irányzat elvárásainak.
Schéner Mihály ekkor egy időre visszahúzódott. Némi elégtételt jelentett számára, hogy egy londoni műgyűjtőnek megtetszettek a kiállított képek, megvásárolta az összes alkotást, s meghívta a festőt Londonba és Párizsba. A művész első külföldi kiállítása 1964-ben volt Londonban, azután a festő rendszeresen részt vett egyéni és csoportos tárlatokon.
Schéner Mihály munkásságát 1978-ban Munkácsy-díjjal, 1984-ben érdemes művész címmel, 1989-ben kiváló művész címmel, 1995-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Tavaly március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át a kortárs magyar képzőművészet minden ágában maradandót alkotó művészeti alkotómunkássága elismeréseként. 1992-ben szülőfaluja, Medgyesegyháza, 1998-ban pedig Békéscsaba díszpolgára lett.
Művészete többféle stílusirányzat elemeit ötvözi magában. Ami mégis állandó munkáiban, az a népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs: a lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifraszűr mentéje, piros csizmája, a zsinórdíszek, a mézeskalács bábok, a faragott lovacskák, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezetik a szemlélőt. Schéner gyakran alkalmazza a görög mitológia alakjait is, kentaurokat, hárpiákat, sellőket. Álmai, érzései sokféle alakban és anyagban öltenek testet, egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával és fémmel.
Művészi törekvéseinek összegzése az 1983-ban a Műcsarnokban megrendezett gyűjteményes kiállítása volt. 1984-ben újabb oldaláról is megismerhette a közönség a művészt: ekkor adta ki Diabolikon címmel a száz kisördögöt bemutató rajzsorozatát, melyet az ördögök tulajdonságairól szóló szövegekkel egészített ki. Nem ez volt az egyetlen prózai munkája, hiszen egyrészt művésztársairól szóló cikkeket jelentetett meg az Új Auróra című folyóiratban, másrészt Az Egy (Ontológiai létező) címmel filozófiai művet is írt.
1988-ban Békéscsabán két parasztbarokk műemléképületben létrehozta a Meseház elnevezésű játékmúzeumot, majd ismerőseivel alapítványt is létrehozott a gyermekkultúra segítésére.
Művészetéről számos tanulmány jelent meg, művei több írót és költőt is megihlettek, többek között Nagy Lászlót és Ágh Istvánt is. Pacskovszky József portréfilmet készített róla, mely 2002 októberében a szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti fesztiválon első díjat nyert.
