Először jelent meg magyarul lemezen a West Side Story; a musical-klasszikust a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), a Művészetek Palotájában tartott előadáson rögzítették. A Miklósa Erika, Dolhai Attila és Janza Kata főszereplésével készült produkciót a nyáron ismét élőben is láthatja a közönség a Veszprémi Ünnepi Játékok nyitóelőadásaként.

A Mariát alakító Miklósa Erika az operaműfajból került az előadásba, Dolhai Attila Tonyénál keményebb musicalszerepeket énekelt addig, Janza Kata pedig, aki Anitát énekelte, a megszokottnál több táncos feladatot kapott. Az elkészült hanganyagon azonban - mint azt mindhárman kiemelték - egyikük sem akart változtatni, mert ha akad is egy-két apró hiba, az élő előadás varázsa érintetlenül sokkal erősebb.
Leonard Bernstein West Side Storyja épp olyan alapmű a skála innenső részén, mint Bartók Kékszakállúja a mesteri alkotások oldalán - idézte a híres rendező-pedagógus Nádasdy Kálmán véleményét Makláry László karmester, a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója a CD-bemutatón.

A darabot, amelynek szövegkönyvét Arthur Laurents, dalszövegeit az ugyancsak ismert musicalszerző, Stephen Sondheim írta, 1957-ben mutatták be New Yorkban. Az európai premier 1958-ban volt a londoni West Enden, és épp 40 éve, 1969 óta játsszák Magyarországon. A musicalből készült első magyar nyelvű hangzó anyag a Sony Music kiadásában jelent meg.