A Monyók József nevével fémjelzett pincészet 1996-os Tokaji Aszúesszenciája lett idén a XV. Szegedi Borfesztivál, és ezzel együtt Szeged város bora is - derült ki a kedd esti díjátadón.

A kilencnapos fesztivál hagyományaihoz híven a borok közül avatott bírálók választották ki a seregszemle legjobbjait. A versengésre százharmincöt nedűt neveztek fehér, vörös, rozé, siller, desszert és tokaji kategóriában. Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan a szakmai zsűri mellett a kulturális és gazdasági élet szereplőiből álló társadalmi grémium is értékelte a borokat.
A város főterén felállított faházakban egyébként szinte az összes hazai borvidék nedűiből kóstolhatnak az érdeklődők. A hagyományoknak megfelelően a fesztiválon idén is több, Az év bortermelője címmel kitüntetett borász míves boraival találkozhatnak a látogatók.
A 2008-as esztendő év borásza Konyári János az MTI-nek elmondta: a szegedi rendezvény az év egyik legjelesebb eseménye a borfesztiválok közt, annak ellenére, hogy a város nem kötődik közvetlenül a bortermeléshez. Ezt bizonyítja, hogy száznyolc borász nyitott standot a napfény városában zajló fesztiválon. Az ilyen jellegű események közül talán a budapesti veszi fel vele a versenyt.
A szakember az idei várható termésről elmondta: az eddigi időjárás kedvezett a szőlőnek, hisz az igazi hideg tavasz után, szinte berobbant a nyár, amit a szőlő nagyon szeret. De, azt hogy milyen lesz az idei bor, még korai lenne megjósolni- tette hozzá.