Pünkösd vasárnapján leteszik annak az ökumenikus fatemplomnak az alapfáját, amelyet felekezetközi ceremónia keretében szentelnek majd fel előreláthatóan a nyár végén a Zala megyei Magyarföldön - erről a 34 lelket számláló aprófalu polgármestere, Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművész számolt be.

- Milyen hivatalos és gyakorlati lépései vannak egy templom építésének ott, ahol egészen máig nem volt még templom?
- Meg vannak itt is a "hivatali útvesztők", például be kell szerezni az elvi építési engedélyeket egyrészt a legközelebbi közigazgatási központban, Lentiben, másrészt a megyeszékhelyen, Zalaegerszegen. Az ügyek párhuzamosan futnak a két helyszínen, és a főépítészi engedélyeket is ekkor kell megszerezni. Ezenkívül természetesen az anyagi fedezetről sem szabad elfeledkezni, ami a magyarföldi fatemplom esetében 18 millió forintot tesz ki. Ehhez jelentős mértékben járult hozzá egy bank, ám a különbözetet a felajánlók egészítik ki, akik a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát fordíthatják a fatemplom céljaira a Magyarföld Faluért Alapítványon keresztül. Igaz, hogy ez csak szeptemberben jut el hozzánk, de a későbbi beruházásokat is nagyban elősegíthetik. Ezen túlmenően persze szinte minden nap érkeznek különböző nagyságú adományok az alapítvány számlájára, amelyek a kisnyugdíjasok ezer forintos tételeitől a vállalkozók nagyobb tételeiig terjedhetnek.
- Milyen eszközök segíthetnek még a szükséges pénz előteremtésében?
- Különböző programok is segíthetnek, ilyen a templom alapfaletételének napján megrendezendő második magyarföldi kerékpáros teljesítménytúra, amely nevezési díjaival a résztvevők a fatemplom építéséhez járulnak hozzá, vagy a Nemzeti Színházban pár hónapja megrendezett gálaműsor, amelyre szóló belépőjegy megvételével szintén a magyarföldi templomépítkezést támogatták az érdeklődők - közölte.
Jellemző a befogadás
Mint hozzátette, a templomépítés ötletének annak idején az az adomány adott nagy lendületet, amellyel az építési telket megkapta az alapítvány. A helyi lakosok ugyanakkor az építkezési munkálatokból is kiveszik a részüket, így legutóbb a fatörzsek kérgeinek lehántásával, amivel mintegy félmillió forint munkadíjat spóroltak meg a falunak. Ugyanígy a környékbeli vállalkozók is segítettek azzal, hogy a fa vásárlásánál kedvezményt adtak.
- Milyen a falu vallási megoszlása?
- Zömében reformátusok lakják Magyarföldet, de jellemző az itteniekre a befogadás, a másik véleményének tiszteletben tartása. Így nem okoz problémát, ha valaki más hitet gyakorol. A közeli Őriszentpéteren és Veleméren élő katolikusok bizonyára átjönnek majd az istentiszteletekre, ha elkészül az ökumenikus templom, és az alapfa letételére is biztosan átlátogatnak jó néhányan.
- Milyen programjai lesznek az alapfa letételének?
- A ceremónia harangszóval kezdődik majd, amit az Őrségi Baráti Kar követ, akik Bach korált énekelnek Boldog András vezényletével. Ezután jómagam polgármesteri köszöntőt mondok, majd Skonda Mária, a Volksbank Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyettese és Pintér László, a Zala Megyei Közgyűlés Alelnöke tart beszédet. Hirtling István, Jászai Mari-díjas színművész verset mond, végül az egyházak képviselőinek, Kondákor Gyula katolikus esperesnek és Hodanics Péter református lelkipásztornak áldása és a Himnusz zárja az ünnepi alkalmat. Az esemény végén átvonulunk a pajtaszínházba, ahol Sebestyén Márta, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás népzenészek koncertje következik.