Megjelent Eric Clapton és Stevie Winwood régen várt közös lemeze, a Live from Madison Square Garden. A rajongók dupla CD-n és dupla DVD-n kaphatnak ízelítőt a rock két óriásának tavaly februári, három koncertből álló telt házas New York-i fellépéssorozatából, amelyet idén júniusban közös amerikai turné is követ.
Az album, amely a héten a magyarországi boltokba is eljutott, három hónapos késéssel látott napvilágot, egyes források szerint azért, hogy a megjelenés kötődjék a két brit zenész küszöbön álló amerikai turnéjához.Eric Clapton május végéig még Londonban koncertezik, a jövő hónapban azonban ismét Winwooddal együtt lép színpadra Észak-Amerikában. A közös turné június 10-én a New Jersey-i East Rutherfordból indul, s a sorozat tizennegyedik, záró koncertje Los Angelesben lesz június utolsó napján.
A most megjelent két CD-n összesen 21 dal hallható. Eggyel kevesebb, 20 szám került az egyik DVD-re. A másikon további három dal mellett exkluzív interjúk is láthatók, amelyekben a két zenész a közös munkáról és a három estés koncertsorozat létrejöttéről beszél, s számos ritka felvétel és fotó is szerepel

A legjobb Blind Faith-dalok - köztük a Can,t Find My Way Home - és Traffic-számok - például a Dear Mr. Fantasy és a No Face, No Name, No Number - mellett Winwoodtól a Spencer Davis Grouppal töltött időszakból származó Georgia on My Mind is felkerült a lemezekre. Clapton kevesebb meglepetéssel szolgál a gyűjteményen: a közös dalok mellett saját sikerei közül az After Midnight, a Ramblin On My Mind, a Double Trouble és a Cocaine szerepel az anyagban.
A mindkét kiadványt magában foglaló de luxe változat egy könyvecskét is tartalmaz, amelyekben fotóritkaságok láthatók. Eric Clapton honlapja szerint pedig a DVD anyagát több mint 40 amerikai filmszínházban és a londoni Odeonban is bemutatják.
Mindkét zenész járt már egyébként Magyarországon: Stevie Winwood még a Traffic-kel lépett fel 1968-ban, Eric Clapton pedig 2006-ban adott koncertet Budapesten.