A fehér köpenyt bikinire cserélte Jennifer Morrison, hogy az egészséges életmódot hirdesse egy magazinban.

A színésznő külső adottságaira felfigyelt az egyik életmód magazin is, és felkérték, vetkőzzön. Kolléganőivel ellentétben Jennifer csak fürdőruhában mutatja meg alakját.
Jennifer pályafutását gyerekmodellként kezdte, miközben hirdetésekben és reklámokban jelent meg. 10 évesen a Sports Illustrated for Kids borítóján szerepelt együtt Michael Jordannel.
Richard Gere és Sharon Stone lányaként 15 évesen debütált a Vágyak vonzásában című filmben, később a kísértő Samanthát játszotta a Hetedik érzékben. Első nagy sikere 2000-ben volt, a Rémségek könyve 2: A végső vágással, azóta pedig több filmben játszott, többek között a szexis Jamiet alakította a Deszkásokban Adam Brody-val, 2004-ben a Ben Affleck főszereplésével készült filmben a Túlélni a karácsonyt-ban játszott, és láthattuk a Mr. és Mrs. Smith-ben is Brad Pitt és Angelina Jolie mellett.
Több sikersorozatban is feltűnt, mint a Touched By An Angel (Angyali érintés), Dawson és a haverok, majd 2004-től a Dr. House című sorozatban játssza Dr. Allison Cameron immunológust, amely szerepért többszörös Emmy-díjra is jelölték.
2006 debütált a Flourish című filmben rendezőként, amelyben főszerepet is játszik. A színésznő feltűnt Nick Lachey és a The Donnas videoklipjeiben.