Lakáskiutalást kaptak az indiai kormányzópárttól a Gettómilliomos című Oscar-díjas film mumbai nyomornegyedbeli gyereksztárjai, akinek otthonait a közelmúltban rombolták le.

"A Kongresszus Párt regionális vezetője kijelentette, hogy ez a két gyermekszínész tehetséges, de a nyomornegyedben élnek, azért otthont kell kapniuk" - szerepelt Asok Csavan (Ashok Chavan) főminiszter közleményében.
Danny Boyle, a nagy sikerű film brit rendezője és Christian Colson producer a héten azért utazott Mumbaiba, hogy segítsenek a fedél nélkül maradt Ismailnak és Alinak. Bejelentésük szerint Ismail számára meg is vettek egy lakást, s elmondták, hogy már Alinak is keresik az új otthont.
A főminiszter közleménye után nem derült ki, hogy Ismail családja végül a Boyle-ék által vásárolt vagy a hatóságok által kiutalt lakást veszi birtokba.
A filmesek korábban leszögezték, hogy gondoskodni fognak a produkció nagy szegénységben élő gyereksztárjairól, emellett félmillió fontot adományoztak egy nonprofit alapítványnak, amely Mumbai nyomornegyedeiben élő gyerekeket támogat.