Ismét zsong Lillafüred, a Bükk gyöngyszeme újra felbolydul, sport- és szabadidő programok sokasága várja szombaton és vasárnap a kicsiket és nagyokat, gyereket, szüleiket és nagyszüleiket.

A gyermeknapnak és a pünkösdi ünnepeknek köszönhető hosszú hétvégén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a "Zsongó Lillafüred" kulturális és sportrendezvényt, az évek óta több ezer embert megmozgató rendezvényre most is legalább 10 ezer látogatót várnak a szervezők.
Idén - hasonlóan a korábbi évekhez - tucatnyinál is több sportág képviselői mutatkoznak be, csábítják a vállalkozó kedvűeket lövészetre, ping-pongra, focira, cselgáncsra. Színesíti a programot sakk, biatlon, természetjárás, karate. A sporteseményeket kulturális rendezvények sora kíséri.
Hubay György elmondta: első alkalommal indítanak botosgyaloglás-versenyt (nordic walking) a Bükkben, és ugyancsak először rendeznek szépségversenyt gyermekeknek.
A hétvégi fesztiválon többek között a Miskolc Steelers amerikai futballcsapattal, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttessel és ismert sportolókkal, így Deák Bárdos Mihállyal és a DVTK labdarúgóival is találkozhatnak az érdeklődők.