Vasárnap szerte a világon megemlékeznek Joseph Haydn zeneszerző halálának 200. évfordulójáról. A világ számos helyén előadják A teremtés című oratóriumot, Magyarországon a Klassz Zenei Iroda egész napos Haydn-maratont szervezett a budapesti Millenáris Parkba és Eszterházára, az MR3-Bartók Rádió és a Magyar Televízió jóvoltából sokféle Haydn-mű hallható és látható a bicentenáriumon.

Kismartonban (Eisenstadt), az "idősebb" Esterházy-központban kétszer szólal meg a mű: reggel a Bergkirchében, ahol Haydn sírkápolnája áll, majd 11 órakor a kastély Haydn-termében, ahol az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart Fischer Ádám vezényli, a szólisták sztárénekesek: Anette Dasch, és Thomas Quasthoff.
Grazban már elhangzott, Bécsben pedig a Zeneakadémián kétszer is eljátsszák Martin Haselböck professzor vezényletével az oratóriumot. Budapesten a Zeneakadémián a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar adja elő a kompozíciót Vashegyi György vezényletével. Magyarország vette talán legkomolyabban a kezdeményezést: Balatonfüreden, Esztergomban, Pécsett és Sopronban is műsorra tűzik vasárnap A teremtést.
A Budapesti Vonósok az évfordulón Antwerpenben szólaltatják meg Drahos Béla vezényletével a művet, másnap Mechelenben lépnek fel az oratóriummal. Az évfordulós Teremtés-térképen ott van még Amszterdam, Athén, Drezda, Porto, Róma, Stockholm, Varsó, Zürich, Szöul, Toronto és Boston is.
Több városból ad élő műsort az MR3-Bartók Rádió az EBU (European Broadcasting Union) megbízásából. Eszterházáról az Akademie für Alte Musik koncertjével indul a Special Day elnevezésű program és itt is fejeződik be a Kismartonból Eszterházára érkező Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Búcsú-szimfónia előadásával; ennek közvetítésébe a Magyar Televízió is bekapcsolódik.
Záró epizódjához érkezik a jubileumot felvezető, "Szabad egy menüettre?" című napi sorozat a köztelevízióban, és a bécsi klasszikusok nyomában jár a Főtér című műsor is, amely vasárnap 17 órától Mozart, Haydn és Beethoven életének jellemző helyszíneire, Salzburgba, Fertődre és Martonvásárra látogat el. Különleges produkciót, a Haydn ünneplése Sir Peter Ustinovval című dokumentumfilmet vetíti az m1 szombaton és vasárnap két részben. A zeneszerzőre emlékezve szombaton az m2 is műsorára tűz egy koncertfilmet Schiff András egy korábbi hangversenyéről; a koncert második részét jövő szombaton sugározza a csatorna.
Mivel május utolsó vasárnapja gyereknap is, a Klassz Zenei Iroda tizenkét órás "zenemaratont" szervez a Millenárison: 11 és 23 óra között ingyenes programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Fellép Bölöni Réka és Társulata a Tündérbál című produkcióval, az Óbudai Danubia Zenekar Haydn Reggel és Délután című szimfóniáját játssza, a Garabonciás Együttes elképzeli Haydn suliját, pantomimban. A Zuglói Filharmónia Fúvószenekarának koncertjét előbb Halász Judit, majd a Sebő-együttes műsora követi.
Az egész napos rendezvényen játszik a Trio LaKriA, valamint Lantos Zoltán és a Mirrorworld, este pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével egyedülálló zenei kísérletet ad elő Szakcsi Lakatos Bélával. A maraton utáni "levezetésről" a Budapest Bár gondoskodik.