Nem elég, hogy felszedett 10 kilót Beleznay Endre, de amint visszatért a sporthoz, egyből eltalálták a labdával a Miadom Dráva Hotel VIP-bajnokságban.

- Jelenleg hat színházban dolgozom, van egy utómunka és hangstúdiónk, plusz minden héten vagyok valamilyen tévéműsorban, és ezek nagyon sok időmet elveszik. Ezért sajnos/szerencsére nem érek rá focizni, de mostantól igyekszem bepótolni a lemaradást. Van most rajtam 10 kilogramm plusz, amit először azzal magyaráztam, hogy nem nagy baj, mert van most egy musical változatú Tenkes kapitánya-bemutatónk Siklóson, amiben Bruckenbacker kapitányt játszom, aki labanc és kövér. Gondoltam, hízom egy kicsit, azonban erre nem kért se a producer, se a rendező, így - mivel mozgáskor már megéreztem a pluszokat - aztán lebeszéltem magam további hízásról. Tehát nincs mese sportolnom kell és a focit be kell erőltetnem a napirendembe.
A sztár visszatérése rosszul sült el, hiszen az egyik akcióban tisztességesen fejbe rúgták a középpályás-humoristát.
- Az Enternet ellen játszottunk, és egy jól sikerült akció után eltalálták a bal szememet a labdával. Mázlimra a mérkőzést gyorsan félbeszakították. Pár másodpercre még az eszméletemet is elvesztettem, sőt először azt hittem elvesztem a látásomat, de kiderült, hogy csak a kontaktlencsém repült el, amit sikeresen megtaláltam – mondta, de egy hét múlva újra pályára lépett a CLH csapata ellen, még két gólt is rúgott.
- Nagyon örültem a találatoknak, hiszen mikor eltalálták a szememet, azt hittem, soha nem tudok pályára lépni, de szerencsére egyből dupláztam, sőt a második gólt fejjel szereztem, ami kispályán elég ritka – mondta a sztár, aki már készül a jelenleg listavezető a Game World csapata elleni rangadóra.