A Himnusz zeneszerzőjének 200. születésnapjára készül a szülőváros, Gyula.Perjési Klára polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: jövő év november 7-én ünnepeljük a Himnusz zeneszerzője születésének 200. évfordulóját.

A bicentenárium alkalmából a polgármester kezdeményezni kívánja azt is, hogy Erkel Ferenc születésnapja a jövőben legyen a Magyar Zenekultúra Napja.
A városban egyébként szinte minden intézmény, múzeum és iskola készül az évfordulóra.
A sajtótájékoztatót követően például a gyulai középiskolások 200 fős kórusa énekelte el a Himnusz Kölcsey Ferenc által megírt összes versszakát, de a város már benyújtotta azt a pályázatát is, amelynek segítségével felújíthatják Erkel Ferenc szülőházát, és megújíthatják a zeneköltőről szóló kiállítást is.
Még most ősszel, az Erkel Ferenc Zenei nap alkalmából, különböző szimfonikus zenekarok előadásában bemutatják Erkel operáit, jövő tavasszal pedig ezeknek a műveknek a legnagyobb áriáit is meghallgathatják az érdeklődők Gyulán.
A polgármester azt is elárulta, hogy a zeneszerző kiváló sakkozó volt, ezért az évforduló alkalmából sakk emlékversenyt is hirdet a város, és abban bíznak, hogy nemzetközi nagymesterek is ellátogatnak majd ebből az alkalomból a fürdővárosba.
Az évforduló kapcsán szerepet kap a gasztronómiai is, hiszen a bicentenárumra lesz Erkel Ferenc bon-bon, a helyi kézműves cukrászda készítésében, de a rendezvénysorozaton különlegességgel rukkol ki az egyik helyi pálinkafőzde és egy borkészítő pincészet is.