Egy angol tehetségkutató verseny sztárja, Scott Bruton elvesztette eszméletét, amikor egy előadás alatt összeomlott a díszlet és fejére esett annak egy darabja.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2009-06-13/7853614/scottbruton.jpg)
Egyszer csak a díszlet összedőlt mögötte és rázuhant a 19 éves tehetségre, aki szemtanúk szerint úgy zuhant a földre, mint egy zsák krumpli, és nem is mozdult utána. Scottot rögtön beszállították a helyi kórházba, a mentős elmondta, hogy még a beszállítása alatt is csak ritkán tudták magához téríteni, annyira erős ütés érte a fejét. A kórházból aztán alapos kivizsgálás után este kiengedték, és egy hotelszobában lábadozott. Az előadást negyven perccel később folytatták, Scott szerepébe pedig beugrott egy másik színész.