Százötven évvel ezelőtt, 1859. június 30-án kelt át először az első ember, Charles Blondin francia kötéltáncos egy kifeszített kötélen a Niagara-vízesés felett.

Charles Blondin, azaz Jean-Francois Gravelet az észak-franciaországi Saint Omerben született 1824. február 28-án. Ötévesen látott először kötéltáncost egy vándorcirkuszban. A fáma szerint, amikor hazament, azonnal gyakorolni kezdett egy kötélen, amit két szék között feszített ki. Felismerve fia tehetségét, apja még abban az évben beíratta az École de Gymnase-be Lyonban. A „Kis Csoda”-ként emlegetett fiú hat hónapnyi akrobataképzés után lépett először közönség elé. Kék szeme, hullámos szőke haja, bájos egyénisége és nem utolsósorban veleszületett kivételes képessége hamar népszerűvé tette. Miután kilencévesen árvaságra jutott, hivatásos kötéltáncos lett.

1851-től évekig ugyanazzal a társulattal lépett fel, ekkor vette fel a Blondin nevet. Az Egyesült Államokban 1855-ben járt először. Amikor megpillantotta a Niagara-vízesést, rögtön elhatározta, hogy átmegy felette. Hosszas szervezés után 1859. június 30-án jött el a nagy nap. A vízesés két partja között 335 méter hosszú kötelet feszítettek ki, amelyet több kisebb kötéllel oldalirányban is megerősítettek. Az egyik oldalon 50, míg a másik oldalon mintegy 85 méter magasan himbálódzó kötélre - kezében az egyensúlyozó rudat tartva -, délután 5 órakor lépett Blondin. Miután 150 lépésre eltávolodott a parttól, a hátára feküdt, majd hirtelen felugorva tovább folytatta útját az összesereglett több ezer néző figyelmétől kísérve. Félúton kényelmesen leült és egy nehezékkel ellátott madzagot leeresztett a kísérő gőzösre, majd felhúzott egy kisebb palack bort, és az egybegyűltek egészségére kiürítette. Átérve egy órát pihent, majd visszasétált a túlpartra. Ettől kezdve nemcsak Great Blondinként, hanem a Manilában gyártott kötélről elnevezve, The Prince of Manila-ként is emlegették.

"Kötelező gyakorlatát" még számtalanszor megismételte. Halált megvető bátorsággal végigsétált a zuhatag fölött bekötött szemmel, zsákban, talicskát tolva, sőt gólyalábakon is. Előfordult, hogy menedzserét, Harry Colcordot vette a nyakába, vagy hogy a kötél közepén egy kis kályhán omlettet sütött magának, majd étkét komótosan elfogyasztotta.

Dermesztő munkája ellenére Blondint soha nem érte komolyabb baleset. Fellépett a világ számos táján, majd az 1860-as évek elején London környékén telepedett le, itt nevelte három gyerekét feleségével együtt. Utoljára Belfastban lépett fel 1896-ban. Otthonában, szeretteitől övezve, cukorbajban halt meg 1897. február 22-én (egyes források szerint 23-án).

Életének alkonyáról Alonso Alegrío perui színműíró írt Kötélen a Niagara felett címmel darabot 1969-ben. A művet a világ számos országában bemutatták, köztük Magyarországon is.