Verebes Isvtán és Hernádi Judit kapcsolatáról is lehetne írni könyvet, Verebes azonban a portré műfaját választotta, amelybe azért nem restellett bebiggyeszteni pár saját véleményt és a saját, illetve Hernádi élete közti párhuzam magyarázatát. A könyv könnyen olvasható, sokszor szellemes és érzelmes történetet tár fel előttünk.

A Maya előtt Verebes már sokakat meggyőzött arról, jól forgatja a tollát.

A jelenlegi témaválasztás nyilvánvalóan kézenfekvő volt, nem kellett túl messzire sem mennie, adott volt a "padtárs", a kollega, a barát, a Nő, akiért Verebes halálosan rajong, és akiről végtelenül tiszteletteljesen, ámulattal ír – éppen ezért lesz a könyv egy kicsit elfogult; igaz, jó kérdés, lehet-e egyáltalán egy ilyen könyv másmilyen, vagy kell-e neki másmilyennek lenni.

Nehezen tudunk a kötet elején azonosulni a szereplővel, és inkább ellenszenvet válthat ki első körben az olvasónak a sok sztori Maya kegyetlenségéről, keménységéről, elérhetetlenségéről és végtelen magabiztosságáról.

Ahogyan haladunk a fejezetekben, a kettőjük közti  párbeszédekben (amelyek aztán általában leíró módra váltanak) rájövünk: Verebes Istvánnak (aki önmagát Póknak nevezte el) sokszor nem lehetett könnyű dolga Hernádi Judittal, aki sokszor sejtelmesen, visszafogottan és szűkszavúan beszél önamagáról -  ám ezt is csak a kötet elején érzékeljük, a történetek előrehaladtával az "interjúalany" megnyílik. A kötet másodk felében méginkább megered a nyelve, ahogy magának az írónak is, aki sok ponton önvallomást tesz, valamint a színésznő és saját életének párhuzamairól, érzéseiről, vagy tapasztalatairól és észrevételeiről értekezik.

Így tesz például a volt férjek, szeretők, és kiváltképp Albán Sándor kivesézése esetében, aki nyilvánvalóan Görög László (ahogyan őt is, a többi szereplőt is könnyen felismerheti az, aki kicsit is követte a színésznő életét), akinek Verebes István még egy elképzelt -azaz jelen esetben megvalósuló- levelet is ír a kötetben. Albán Sándort pedig nem kímélik, hosszasan magyarázzák, ki kit és hogyan csalt meg, és egy kicsit már túlzottan hosszúnak tűnik, és lapoznánk, már sajnáljuk az egészet, ám ekkor először megsajnáljuk Mayát is, aki innentől kezdve válik igazán hozzánk közelivé, sebezhetővé, őszintévé.
A fájdalomról, a depresszióról mesélő horoszkópfüggő nő már nem is olyan izmosan hajthatatlan, mint a legelején. És már néha annyira megnyílik, hogy kibeszéli volt szeretőjének problémamegoldó-képességét, ám itt nem is az elbeszélt történet a lényeg, hanem Maya valódi énje, amely ennél a fejezetnél körvonalazódik igazán. Ez itt Maya igazi kitárulkozása, olyan önvallomás, amelyben Verebes sokszor túl hosszan időzik, nyilván mert ő maga is részese volt Maya életének.

A legmeghatóbb rész a kötetben, mikor Maya elsírja magát - és nem azért, mert kárörvendőek vagyunk, hanem mert ezzel az író remekül építi fel a kötetet; lám, a díva igazából egy szerelmes, csalódott és megbocsájtó nő. Ő a királynő, aki majd' beledöglik a fájdalomba.

Verebes gyakran beszél ki hozzánk, olvasókhoz, úgymond néha magyarázza a bizonyítványát, hozzátesz a történethez néhány plusz információt, vagy csupán véleményét közli, nem hagyja magára az olvasót. Sőt, néha azt is megosztja velünk, írás közben hogyan szerkeszti a könyvet, és hogyan tervezi a folytatást.

Több oldalon ismerkedhetünk Hernádi baráti kapcsolataival is - és a bulvársajtó eddigi megnyilvánulásaival ellentétben jóval kevesebb szaftos sztorit kapunk Maya szexuális életéről, szerencsére.
Barátnői úgy beszélnek Mayáról, mint egy királynőről. Pontosabban A királynőről, az extrém és démoni nagyasszonyi alakról, akinek életében nagy szerepet játszott az érzékiség. 

Megtudjuk, pályája meseszerűen alakult – már a felvételi előtt filmszerepet kapott. Verebes úgy fogalmaz: Mayát csak úgy kiszúrták.
Pók gyakran szomorú tények elé állítja az olvasót mindeközben, és többször is górcső alá veszi a hazai színházi világot, véleménye sokszor a színésztársadalom kritizálása is - mint írja, a kitermelt színészek fele éhhalálra kerül.

Verebes különválasztja Maya magánéletét és pályáját, így aztán a kötet második felében, kevéske oldalon szerepel Maya színházi karrierjének színe-java. E fejezet kurtább és kuszább is, amelybe mintha még gyorsan ezerféle dolgot szeretett volna Verebes besűríteni: röviden mutatja be Mayát, mint nehezen kezelhető színésznőt, mint a társulat tagját. Rövid ideg értekezik a szakmáról még, valamint a "Havi Huzat" (tudjuk, hogy mit takar e név) nevű, az egyik kereskedelmi tévén futott műsorról, és a szomorú tényről, miszerint manapság nímandokból lehet sztárt csinálni.

Gördülékeny, színes, remekül megszerkesztett és megírt, egyáltalán nem zavaróan csapongó, kalandos könyv a Maya, amelyben kettőjük különös és igen szoros kapcsolatára is fény derül előttünk. Ajánljuk mindenkinek.