Paris Hilton bíróságra kénytelen járni. 8 millió dollár kártérítést kérnek tőle egy korábbi filmjének befektetői, mert Paris szerintük nem látta el azt a munkát, ami a szerződésben rögzítve volt.

Paris talán hatalmas kritikai érzékével belátta, hogy a film úgy rossz, ahogy van és inkább hagyta, hogy minél előbb a feledés homályába vesszen az alkotás, amit a nemzetközi filmadatbázis, az imdb honlapján a mozinézők tízből 1,6 ponttal jutalmaztak.
Az ügyvéd szerint Paris, amennyire idejéből futotta eleget tett a szerződésben előírtaknak, csak hát nem tehet róla, hogy ő egy roppant elfoglalt ember.
A tárgyaláson egyébként Paris szigorú, fekete-fehér ruciban jelent meg, mintha egyenesen egy internátusból érkezett volna, és miközben ügyvédje a munkáját végezte, ő noteszébe írogatott, és unottan babrálta copfjait. Végül is ki tudja, valószínűleg az sem vágná földhöz, ha le kéne perkálni a kártérítést...