Nemzeti összefogásra van szükség a magyar nyelv védelme érdekében Felvidéken - hangsúlyozta vasárnap Gombaszögön a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) országos elnöke.

A félmilliós felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és társadalmi szervezetének elnöke beszédében élesen bírálta a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvényt, amely szerinte megkárosítja a magyarokat és a Felvidéken élő többi nemzeti kisebbséget is.
Kifejtette: számára elfogadható és támogatható a kétnyelvűség, de csak azzal a feltétellel, ha az minden szinten érvényesül és kölcsönös.
"Az alsóbb, tehát regionális és helyi szinten, a túlnyomórészt magyarok lakta helyeken az államigazgatás alkalmazottainak is meg kellene tanulnia és használnia kellene a kisebbségi nyelvet" - mondta Hrubík Béla.
Rámutatott arra is, hogy a kormányzatnak általában is jobban kellene támogatnia a régiókat, a településeket, az adók nagyobb részét kellene hozzájuk visszaforgatni, továbbá nagyobb figyelmet kellene szentelnie a munkanélküliségnek is, amely egyaránt sújtja a szlovákokat és a magyarokat.
Az ünnepi nagygyűlésen részt vett Szabó Vilmos magyar külügyminisztériumi államtitkár, valamint Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke.
A kétnapos gombaszögi ünnepség az idén a Csemadok megalakulásának 60. évfordulója jegyében zajlott le, rendkívül gazdag műsort kínálva az érdeklődőknek.
Szombaton filmvetítéssel emlékeztek meg a Csemadok hat évtizedéről, s egy konferencián a szomszédos államok és Szlovákia kisebbségi kultúrpolitikáját elemezték. Mindkét nap színes folklórműsor, gyerekprogram, kirakodóvásár várta a több ezer látogatót. A rendezvényt vasárnap este a gombaszögi szabadtéri színpadon az István, a király című Szörényi-Bródy rockopera zárja a TÁRSULAT előadásában.