Bár a zongora általában nem fér be egy kamasz lány hálószobájába, és a százéves tölgyekre épített házikókba sem, mégis számos titkos dalt komponáltak a fekete-fehér billentyűkön apu kinyúlt pulcsijában klimpírozó bakfisok. És a nagyobbacska lányok is.

Míg a cseh származású, ausztrál leányka, Lenka kissé érzelmesebb hangokat talált meg zongoráján, addig a hozzá képest már vérprofinak számító Regina Spektor hozta a kötelezőt: elkészített egy olyan lemezt, mely talán nem olyan melodikus, mint a korábbi, 2006-os Begin To Hope, de semmiképp nem okoz csalódást a művésznő rajongóinak. Ezúttal sem kímél minket: kapunk nyihogást és iázást, és disszonáns zongorahangokat, de Keane-re emlékeztető édeskés futamokat is. 

A művésznő, ahogy korábban is, ezúttal is helyreállítja az egyensúlyt az energetikai térben: fogyasztható avantgard popot gyártott, három kellemes dallal (The Calculation, Blue Lips, Machine), és sok-sok közepes elgondolással.
Most a pop felé lengett ki a dolog, így amikor valami elidegenítő effekt kerül egy-egy dalba, az disszonánsabban hat a kelleténél. 
A Spektor mögött álló zenekar erőteljes dinamikát ad a produkciónak, nem üres a felvételek „alja”, nem kizárólag a zongora viszi el balhét, de ettől még egyanyagú a produkció, ugyanabban a tartományban mozognak a dalok, így fél óra után Spektor leülteti a lemezt. 

Persze, a zongorás lemezek sok esetben ingerszegény hangszerelésű munkák, és tucatszám jelennek meg ilyen zsánerű lemezek, ezért csak akkor tudnak kitűnni, ha melodikusabbak a sokéves átlagnál. Spektor dallamérzékenysége és kvalitásos hangszerelései garanciát jelentenek a minőségre, még ha azt hozzá kell is tennünk, hogy Spektor eredményei nem mutatnak annál előrébb, ahol Kate Bush tartott 1982-ben. 

Lenka art-workje, mely a lemezen és a weboldalán is megjelenik, leginkább a Woman Secret cuki hálóingjein lévő mintázatokkal rokonítható, de megjelenhet egy Starbucks kávézó falán is, a cafe lattét szürcsölő egyetemista lányok nagy örömére. 
Lenka (teljes neve Lenka Kripac) New South Wales-ben született, Ausztráliában, és ugyanazt csinálja, mint Regina Spektor, Fiona Apple, csak sokkal populáriabb megoldásokkal, de legalább az, ami: kedves, csacska zongorás pop, olyan produkció, amilyen minden nagy kiadónál található egy-két versenyző. De legalább olyan szerethető dalokkal színezték ki ezt a kamaszos kifestőkönyvet, Trouble Is A Friend, vagy a The Show című kontinentális slágerekkel. Lenka tévésorozatokban tűnt fel, mint a szintén ausztrál Natalia Imbruglia, kb. ugyanúgy pozícionálták, mint őt, csak Lenka imázsa inkább naiv, mint szexi. 

Lenkát minden dalban feltűntették, mint szerző, de egy egész nagy alkotói stábbal dolgozott, így aztán szinte minden dala más karakterű, annak ellenére, hogy a zongora minden dalban főszerepet játszik. Lenka mai lány, ahogy megfogalmazza a kívánságlistáját, az Anithing I’m Not című dalban, szabad, új és más szeretne lenni. Nem új, nem más, talán szabad, de ami egy ilyen produkció tétje: elnyeri-e a lányos, barátságos színekkel megrajzolt ellenvilág a szimpátiánkat. Még az is lehet, hogy igen.