Hangulatában könnyed, mint amikor nyaralás alkalmával az ember lefürdik és utána elmegy az egyik esti programra: Hód Adrienn legújabb koreográfiája, a Supra Hits július 24-én este 9 órától látható a Millenáris Park Szabadtéri Színpadán. Az előadás ingyenes.

„Az előadás elképzelt alaphangulata egy laza nyáresti program, amelyben nagy hangsúlyt kap a zene, amely most a legkülönbözőbb korból és együttesektől hallhatók slágerek, a heavy metaltól a rockon át az alternatív zenéig. Nosztalgikus, vagány, pezsgős hangulat lesz az uralkodó a zenei vonalon. A mozgás alapját pedig egyrészt az elmúlt évek munkája, próbái során kialakult mozgás szabályrendszerek adják, másrészt olyan alapmozgásokból áll össze, mint lépés, ugrás, gurulás, hajlás. A táncosok, akik nagyrészt a Budapest Kortárstánc Főiskola tanulói illetve végzősei, meghatározott szabályok alapján mozognak, kötött improvizációban táncolnak a térben”, meséli az alkotó-koreográfus Hód Adrienn.
A koreográfus folyamatosan gondolkozik különböző mozgásokon, mozdulatokon hogy azok miből építkeznek, hova lehet őket továbbfejleszteni. Legutóbbi két előadása (Kapcsolódjunk és bömböltessük, Mit kezdjünk a testünkkel? 2008) ezekre a gondolatokra épült fel. A Supra Hits táncest esetében a mozgást az évek alatt megtalált, kísérleti mozgás rendszerekre, szabályokon alapuló improvizációra építette. A táncosok pontosan tudják, hogy mikor, hol, hogyan és mit kell csinálniuk, de a lépések mégsem megkoreografáltak. Vagyis a résztvevők meghatározott játékszabályok szerint improvizálnak. Egy könnyed hangvételű, nyári táncest az elképzelés, ahol a szabadon mozgó testek látványa örömet okoz mindenkinek, aki részese lehet az előadásnak.
Hód Adrienn koreográfus 1995 óta van jelen a magyarországi kortárstánc életben. Előszeretettel kísérletezik mind a mozgás, a hangzás, mind a helyszín tekintetében. Munkáiban újra fogalmazza a mozgás lehetőségeit, amennyire ez manapság még lehetséges. Munkáihoz általában élőzenei, kísérleti műfajt párosít. Állandó társalkotója Garai Júlia. A koreográfus előadásai mellett tanít, tart amatőr és hivatásos táncórákat, 2005 óta a Budapest Kortárstánc Főiskola művésztanára.
Július 24. 21h Millenáris Park, Szabadtéri Színpad
1024 Budapest Kis Rókus u. 16-20.
Koreográfia: Hód Adrienn
Fény: Pete Orsolya
Táncosok: Cuhorka Emese, Garai Juli, Biczók Anna, Hadi Juli, Furulyás Dóri, Horváth Andrea, Varga Csaba, Busa Balázs
Támogatók: OKM, OFF Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány