A nyár első felében nyolc százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a balatoni és a velencei-tavi üdülőkörzetben a tavalyi évhez képest - számolt be Dedics Zoltán, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság soros elnöke a szervezet szerdai ülésén Vonyarcvashegyen.

Az ülésen elhangzottak szerint július elejétől tartózkodik a Siófok-Kiliti repülőtéren egy rendőrségi helikopter, amely az alapszolgálatban napi két órát tölt a levegőben, de rendkívüli esetben ennél tovább is igénybe vehető.
A megjelent rendészeti és bűnügyi vezetők az elmúlt hetek nehézségeiről beszámolva elmondták, hogy a napi 40 ezres tömeget vonzó zamárdi Balaton Sound fesztiválon magas volt a kábítószer- és alkoholfogyasztás, a hétvégi öbölátúszáson pedig 25 embert kellett kimenteni a vízből kihűlés és elfáradás miatt. A napokban hamis tízezresekkel fogtak el egy hölgyet, aki elképzelhető, hogy terítette a tó déli partját a hamis bankókkal - hangzott el az ülésen.

A bizottsági ülésen több rendőrkapitányság is átvehette azokat az új technikai felszereléseket (laptopokat, fényképezőgépeket, nyomtatókat), amelyek beszerzésére a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásából nyílt lehetőség.