A brit Királyi Balett több tagja is megszenvedte a történelmi fellépésnek számító kubai vendégszereplést; a Royal Ballet legkevesebb öt tagja ugyanis elkapta az új influenzavírust.
A betegség öt balett-táncost támadott meg, de a betegek már felépülőben vannak - számolt be hétfőn Rosie Neave, a világhírű társulat szóvivője. "Felkészültünk erre az eshetőségre, és az útra magunkkal vittük a szükséges gyógyszereket" - tette hozzá a szóvivő, aki megköszönte a kubai egészségügyi hatóságok által nyújtott segítséget.
A The Observer című brit újság vasárnap még arról írt, hogy összesen hat fertőzött van, köztük a világhírű prímabalerina, Marianela Nunez és Steven McRae szólótáncos. A lap információi szerint a kubai egészségügyi hatóságok szállodai szobáikban "elkülönítették" a betegeket, akiket később a diplomatanegyedbe szállítottak át, amint megkapták a szükséges Tamiflu gyógyszert.
Az óvintézkedéseknek köszönhetően sikerült elkerülni, hogy a betegség elterjedjen a 150 főt számláló társulatban, amely július 14. és 18. között lépett fel Kubában. A Royal Ballet a nyolcvanéves Alicia Alonso, a Kubai Balett vezetője előtt is tisztelgett.