Az 1919-es román megszállás hódmezővásárhelyi mártírjaira emlékeztek pénteken az áldozatok emlékművénél; kilencven esztendővel ezelőtt 56 ártatlant gyilkoltak meg az alföldi város polgárai közül.

"A gyászhoz, a kegyelethez és a végtisztességhez való jog a mi hallottainkat is megilleti" - hangsúlyozta Tőkés László. Hozzátette: "itt mindenkinek szabad volt elsírnia fájdalmát a Kárpátok alatt, csak nekünk kellett némán tűrnünk temetetlen hallottaink vádoló emlékével a szívünkben megaláztatásainkat".
Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere felidézte, 1919. július 25-én reggel a román katonák felhozatták a városháza pincéjéből a korábban ártatlanul bebörtönzött polgárokat, majd az egymáshoz kötözött embereket elindították a város határába. A menetet rémülten figyelők közül többeket belöktek a halálmenetbe. A várostól hat kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál álltak meg, ahol a román katonák gépfegyvert is használva a foglyokat csoportba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság ötvenhat áldozatának közel fele harminc év alatti volt.