Richard Wagner operáinak az a híre, hogy alaposan próbára teszik mind az énekeseket, mind a közönséget. Valójában azonban, mint az a Journal of the Acoustic Society of America című tudományos folyóirat egyik cikkéből kitűnik, a komponista úgy zenésítette meg saját librettóit, hogy a szoprán énekhang sajátosságai segítsék mind az előadókat, mind pedig a közönséget a szöveg előadásában, megértésében.
Amennyiben ez a helyzet, akkor számíthatunk arra, hogy a természetes módon nyitott szájjal énekelt magánhangzók gyakrabban fordulnak elő a magas szopránhangoknál - tette hozzá Joe Wolfe, a tanulmány amerikai társszerzője. A kutatók nyolc operán tesztelték feltevésüket.
A szerzők megvizsgáltak több mint 20 ezer hangjegyet, amelyet a szopránénekeseknek írtak ezekben az operákban, és azt, hogy milyen magánhangzóhoz kapcsolódnak. A Wagner-operákban a nyitott szájjal ejtett magánhangzók lényegesebben gyakrabban szerepeltek az igen magas hangok esetében, de a többi operánál ezt nem tapasztalták.
A magánhangzók hozzáigazítása a hangmagassághoz nála azért alakulhatott ki, mert Wagner az operát folyamatos zenedrámaként fogta fel, amelyben az énekeseknek a cselekmény hosszú, bonyolult részleteit kell közölniük az énekelt szöveg révén. A korábbi operák a különálló áriákat és kórusokat gyakran összekapcsolták a színpadon előzőleg előadott recitativókkal és cselekménnyel, így kevésbé volt szükség arra, hogy a magas hangok is érthetőek legyenek.
További tényező, hogy Wagner sokkal nagyobb zenekaroknak írt, mint amelyek Mozart vagy Rossini rendelkezésére álltak, és művei olyan vokális részleteket tartalmaznak, amelyek alaposan próbára teszik az énekesek erejét és képességeit. Így a magánhangzók és a hangmagasság párosítása segíthetett abban, hogy az érthetőség és a hang ereje a magas hangokat tartalmazó nehezebb részeknél is garantált legyen.
"Nincs írásos bizonyítékunk arra, hogy Wagner könnyíteni akarta volna az éneklést a szopránok számára" - mondja Dr. Smith. "Azt azonban sikerült kimutatni, hogy a magánhangzók megfelelő hangpárosítása mind gyakoribbá vált, ahogy Wagner zeneszerzői tapasztalata gyarapodott".
Azért ez nem tűnik túl könnyű feladatnak
Richard Wagner maga írta valamennyi operájának szövegkönyvét és így könnyebb volt számára a szöveget párosítani a zenével. Továbbá bőségesen volt ideje "csiszolni" operáit. Rossini hét év alatt 26 operát írt, míg Wagner összesen tizennégyet 50 év alatt.
A tanulmány szerzői a 12 német magánhangzót a kibocsátásukhoz szükséges állkapocs-magasság szerint négy csoportra osztották. A frekvencia-rezonancia (az a rezgésszám, amellyel a hang a vibráló hangszálakból a külső levegőbe jut) minden állkapocsállásnál más: a zártnak nevezettnél 250-400 Hz, a félig zártnál 400-550 Hz, a félig nyitottnál 550-750 Hz, a nyitottnál 750-1000 Hz. A vizsgált nyolc operában tapasztalt hangmagasság-magánhangzó párosítást grafikonban is illusztrálták, ebből világosan kitűnik a Wagner és a többi vizsgált zeneszerző között e tekintetben tapasztalható különbség.
