Hatvan éve, 1948. augusztus 3-án halt meg Veigelsberg Hugó, azaz Ignotus, a Nyugat egyik alapítója és első főszerkesztője.

1869. november 2-án született egy német nyelvű pesti zsidó családban, eredeti neve Veigelsberg Hugó volt. Apja, a népszerű Pester Lloyd című újság főszerkesztője nagy súlyt helyezett fia neveltetésére, aki elvégezte a budapesti egyetem jogi karát, de már ekkor is inkább az irodalommal és a művészetekkel foglalkozott. Írásai Ignotus (latinul ismeretlen) néven jelentek meg, később polgári nevének is ezt választotta. A Hét munkatársa lett, a Magyar Hírlap riportereként a világ számos helyéről tudósított, majd 1906-ban Szerda címmel folyóiratot alapított. Huszonkét évesen napvilágot látott verses regénye A slemil keservei címmel. A nagyváros életét, hangulatát egy félszeg fiatalember szerelmi viszontagságain át bemutató mű nagy feltűnést keltett, még az irodalmi élet nagyhatalmú formálója, az egyébként konzervatív ízlésű Gyulai Pál is elismerően nyilatkozott róla.

A költő azonban elhallgatott, élete hátralévő majdnem hat évtizede alatt csak két verseskötetet adott ki, a Nyugatban alig húsz költeménye jelent meg. Ebben közrejátszott, hogy az elsők között fedezte fel Ady zsenijét, s az ő művei mellett jelentéktelennek érezte magát. Kiváló novellákat is írt, de ezekből is csak egy kötetre futotta: hivatásának a kritikát és az irodalomszervezést választotta.

1908-ban a Nyugat egyik alapítója lett, az első számba Kelet népe címmel ő írta a programadó cikket. Biztos, a közízléssel számos alkalommal szembehelyezkedő ízlés, kiváló stílusérzék jellemezte. Úgy vélte, bármely mű jó lehet, ha abban a művészi mondanivaló a tehetség révén tökéletes kifejezést nyer - azaz "A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni". Szellemi szabadsága, megérzésekre alapuló kritikai módszere számos politikai és irodalmi konfliktusba sodorta, de arra is képessé tette, hogy az új tehetségeket (Ady, Móricz, József Attila) felfedezze és támogassa.

Az első világháború után a forradalmaktól idegen maradt, az ellenforradalom elől Bécsbe emigrált. A távolból is nyomon követte az irodalmi élet alakulását, rendre küldte haza kritikáit, a Nyugat 1924-ben, írói jubileumán különszámmal tisztelgett előtte. 1929-ben, Osvát Ernő halála után Babits arra hivatkozva, hogy Ignotus gyakori külföldi útjai miatt nem vesz részt a szerkesztésben, levetette nevét a Nyugat címlapjáról, ezután ők ketten hosszas vitába bonyolódtak. Ignotus a fenyegető fasizmus elől New Yorkba emigrált, itt filmeket írt és elnyerte a város irodalmi nagydíját.

1948-ban, idősen és betegen tért haza, itthon utolsó elismerésként megkapta a Pro arte kitüntetést. Ignotus nyolcvan évesen, 1948. augusztus 3-án halt meg, hamvai a Kerepesi temetőben pihennek, emlékét utca is őrzi Budapesten. Fia, Ignotus Pál is kiváló publicista, író, szerkesztő lett.