Nemcsak az érte rajongó nők, de az egyszerű filmrajongók is sokat veszítenének, ha Hollywood egyik legnagyobb sztárja komolyan gondolta, amit az elmúlt napokban nyilatkozott egy magazinban.

„Azt hiszem, a színészet a fiatalok játéka. Az én korosztályom számára már jóval kevesebb érdekes szerep adódik, és egyszer mindannyian megöregszünk. Úgy érzem, mindent megcsináltam, amit csak akartam, és ez nagyon jó érzés”, fogalmazott Pitt, aki ugyanakkor azt is elárulta, a visszavonulás egyelőre még csak távlati terv, mivel néhány szerepet még mindenképp szeretne eljátszani. Pitt hosszú és gyümölcsöző karrierje során eddig olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Kalifornia, a Sleepers - Pokoli lecke, a 12 Majom, a Ha eljön Joe Black, a Harcosok klubja, a Blöff, az Ocean's Eleven trilógia vagy a Trója. Legutóbbi nagy sikere a Benjamin Button különös élete volt.
Brad Pittet legközelebb Quentin Tarantino új háborús filmjében, a Becstelen brigantykban láthatja a magyar közönség, ami augusztus 20-án kerül a mozikba. A színésszel kapcsolatos legfrissebb pletyka az, hogy állítólag ő is felmerült Christopher Nolan következő Batman-filmjének egyik szerepére. Azt egyelőre azonban nem tudni, hogy kit is alakíthatna Brad Pitt a The Caped Crusader – más források szerint Gotham City – munkacímen futó alkotásban, mely várhatóan 2011-ben kerül a mozikba.