Meghalt Petróczy Sándor, a magyarországi Mozisok Országos Szövetségének elnöke. 67 éves volt, rövid betegség.

Petróczy Sándor 1942. május 1-jén született Debrecenben. A szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1966-ban szerzett magyar-történelem szakos diplomát, majd a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalatnál helyezkedett el mint műsorcsoport-vezető. A vállalatnál és jogutódjainál osztályvezetőként, igazgatóhelyettesként, majd 1987-től igazgatóként dolgozott.
A filmklubmozgalom szervezésében és működtetésében tevékenykedett. Alapító és elnökségi tagja volt a Magyar Filmklubok Szövetségének, majd a Mozisok Országos Szövetségének elnökévé választották.
Isten nyugtassa.