Anyagi nehézségek miatt Sümegre költözhet Komáromból az Európában egyedülálló Magyar Lovas Színház, a társulat 10 millió forintot kér az önkormányzattól.

Márkos Attila elmondta, a Nemzeti Vágtán kívül soha nem utaztak a társulattal. Azt szeretették volna, hogy a színház városhoz köthető védjegy legyen. Tájékoztatása szerint az évek során az alapítók befektetett tőkéje elfogyott, s közben a sümegi vár tulajdonosától, Papp Imrétől ajánlatot kaptak a színház megvásárlására. Sümegen a wellness-szálló mellett épült 1500 fős fedett lovarda adhatna otthont a színháznak, valamint évi húsz produkció lekötése mellett az új tulajdonos a reklámmal és a jegyeladással is foglalkozna.
"A színház Komáromban szeretne működni, hosszú távon és biztonságosan, ezért fordultunk az önkormányzathoz segítségért" - mutatott rá Márkos Attila, aki azt is el tudná képzelni, hogy az értéke feléért felajánlaná az önkormányzatnak az épületet, tíz éves futamidőre.
Zatykó János, Komárom polgármestere kijelentette: hivatalosan hozzá nem érkezett információ arról, hogy a Magyar Lovas Színház el akarja hagyni Komáromot. Úgy vélte, ha a támogatásról előterjesztés születik, arról a szeptemberi képviselőtestületi ülésen lehet tárgyalni. A város vezetője sajnálná, ha a társulat más településen működne tovább, azonban elmondta, a gazdasági válság miatt idén kevesebb jut kulturális támogatásokra.