Magyarország Cseh Tamást gyászolja: a távirati iroda megkeresésére a szombatra virradóra elhunyt művész barátai nyilatkoztak. A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész súlyos betegség után hunyt el életének 67. évében.

A dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező közölte: bár már három éve tudni lehetett, hogy Cseh Tamás nagyon beteg, ezért fel volt készülve a legrosszabbra, mégis, amikor pénteken késő este értesült a haláláról, először nem hitte el.
"Két és fél évig bízott a gyógyulásban; az ő optimizmusától nem függött a dolog, határozottan úgy tudta, hogy túl lesz ezen. Mintegy fél éve azonban kiderült, hogy betegsége feltartóztathatatlan" - mondta Bereményi Géza. Cseh Tamás daganatos megbetegedés következtében hunyt el.
"Cseh Tamás távozása egy harminckilenc éves közös munka végét jelenti. Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során" - fogalmazott az író. Kiemelte: Cseh Tamás nagyon jó ösztönű ember volt, ez érvényes volt a párválasztására is.
Kifejtette: közös dalaik úgy születtek, hogy Cseh Tamás lejátszotta neki a dalait gitáron és ő arra rögtönözte szövegeit. Cseh Tamás és Bereményi Géza 1970-től alkotott együtt. "Amikor először találkoztunk, Tamás rajztanár volt, és tudtam róla, hogy gitáron kísérve énekelget angol szövegeket. Akkoriban jelent meg az első novelláskötetem, és már nagyon szerettem volna valakinek dalszöveget írni. Amikor egy társaságban egy éjszaka elkezdtünk beszélgetni, felajánlottam neki, hogy írnék neki. Másnap találkoztunk egy kölcsönlakásban, ahol lakott, és két szöveg, a Désiré és az Ócska cipő mindjárt meg is született" - emlékezett Bereményi Géza.
Mint mondta, rögtön megbeszélték, hogy odaköltözik hozzá. Másfél évig éltek lakótársként abban a lakásban és szinte minden nap írtak. Eleinte csak maguknak, aztán a barátoknak, később elterjedt a hírük és a Huszonötödik Színházban kezdetét vették Cseh Tamás estjei, Bereményi Géza összeállításában. Az első műsor a Dal nélkül címet viselte, "Tamás itt szokta meg a közönség előtti éneklést".
1974-ben jelent meg az első Cseh Tamás lemez Bereményi Géza dalszövegeivel, Másik Jánossal közös előadásban: ez volt a Levél nővéremnek. Ezt követte az Antoine és Désiré, majd évente-kétévente egy-egy újabb közös Cseh-Bereményi album. Utolsó közös munkájuk A véletlen szavai című CD volt, amely 2007-ben jelent meg.
Megjegyezte: mint ahogy egyszer egy kérdésre válaszolva Cseh Tamás sem tudta megválaszolni, mi volt a titka együttműködésüknek, ő sem tud felelni erre. Hozzátette: talán ezek a dalok meg akartak születni, az hozta össze őket.
Bereményi Géza szólt arról, hogy fog ő még dalszövegeket írni, de tudja, hogy azokat és olyanokat nem, mint Cseh Tamásnak, és ezt nem feltétlenül minőségi értelemben gondolja.
Cseh Tamás hihetetlen szabadságot árasztott magából, "köszönöm, hogy volt nekünk" - mondta Eperjes Károly színművész, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója az elhunyt dalszerző-énekesre emlékezve szombaton az MTI-nek.
Mint a Kossuth-díjas színművész fogalmazott, Cseh Tamás "egy gyémánt ember volt, s reménykedtünk, hogy bírja tovább a küzdelmet ez a kemény férfi, de most meghajolt Isten akarata előtt". Eperjes Károly, aki Cseh Tamás közeli barátja volt, hozzátette még: "Köszönöm, hogy volt nekünk, és köszönöm azt a hihetetlen szabadságot, amit mindig árasztott magából".
Cseh Tamás nagyon termékeny volt, sok dalt írt, amelyek mára közkinccsé váltak, ez pedig óriási dolog - fogalmazott Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója barátjára, az elhunyt Cseh Tamásra emlékezve az MTI-nek szombaton.
"Egy zeneszerző nem kívánhat többet, minthogy a dalait dúdolják és ne csak dúdolják, hanem értsék is. Ahhoz pedig, hogy értsék, olyan versek és olyan dallamok kellettek, amik az emberek különféle gondolatait közvetítik" - mondta Márta István. Véleménye szerint Cseh Tamás zenéje abban különbözött sok pályatársáétól, hogy "nagyon sikerült a Bereményi Gézával együtt egy olyan művészi kifejezésmódot találni, ami nagyon emberi és nagyon ösztönös volt, nem volt benne semmi csináltság. Természetesen nem mérhető bartóki, mozarti vagy beethoveni nagysággal a zenéje; az a néhány akkord néha többet, néha kevesebbet jelentett, mint nagy zeneszerzők életműve".
Márta István felidézte, hogy Cseh Tamással nagyon sok közös munkájuk volt. Budapesten 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színházban "futott" Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében. Az együttesben Márta István gitározott, xilofonozott és citerázott. Később sok turnét szervezett számára Márta István, volt, amikor ketten utaztak az országban Cseh Tamással. Az Új dalok című lemezt Kapolcson, Márta István pajtájában készítették el, első erdélyi turnéját is ő szervezte 1990-ben. Cseh Tamás Kapolcson, a Művészetek Völgyében is rendszeres fellépő volt.
Cseh Tamás lényegéhez tartozott az a személyesség, amivel bárki felé tudott fordulni, megszólítható ember volt, nem pedig egy megközelíthetetlen sztár, sokak számára jelentett kapaszkodót - mondta Bérczes László, a Bárka Színház rendező dramaturgja, az énekes-zeneszerzőről szóló "beszélgetőkönyv" szerzője.
Bérczes László a Baranyai megyei Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán zajló Ördögkatlan fesztivál igazgatója is egyben, az esemény védnöke pedig Cseh Tamás. Ezért - mint mondta -, szombaton 19 órakor mindhárom faluban Cseh Tamásért szólnak a harangok.
Bérczes Lászlót évtizedek óta tartó ismeretség, barátság fűzte Cseh Tamáshoz.
Felidézte, hogy hívására Cseh Tamás 1998-ban csatlakozott a fővárosi Bárka Színház társulatához, ahol részt vett a Mulatság című darabban, amelynek lényegi eleme a rendező megfogalmazása szerint a várakozás a muzsikára. Februárban, a bemutató 10. évfordulója alkalmából tartott előadás végén, amikor elhangzik egy zene, a darabban játszó három színész legnagyobb meglepetésére Cseh Tamás lépett elő a függöny mögül és elénekelt egy fél dalt - ennyit tudott még énekelni - emlékezett Bérczes László.
Hozzátette: péntek délután az Örödgkatlan fesztiválon is a Mulatságot játszották, öt óra körül jutottak a végére, amikor a zenének meg kell szólalnia - "akkor halt meg Tamás, amit mi akkor nem tudtunk, az ő csendje volt jelképesen ez a zene" - fogalmazott Bérczes László.
A Cseh Tamásról szóló, 2007 telén megjelent "beszélgetőkönyvről" Bérczes László kifejtette: korábban már készített ilyesmit és Cseh Tamással is készült erre, csak nem mert belefogni. Amikor azonban három éve, pont augusztusban "jött a hír, hogy tüdőrákos, tudtam, hogy ezt azonnal kezdeni kell". Így született meg a húsz beszélgetést és mintegy 130 fotót tartalmazó Cseh Tamás című kötet. Bérczes László szerint a könyv olyan kapaszkodó lehet sok-sok embernek, mint amilyen Cseh Tamás tudott lenni a jelenlétével. Úgy vélte: attól, hogy "elköszönt tőlünk, marad a védnöke nemcsak ennek a fesztiválnak", hanem marad az a fajta emberi kapaszkodó, ami nagyon sokak számára volt életében.