Gerlóczy Márton azt mondja, sokat spionkodik, a Pozsonyi úton van a kedvenc kocsmája, és szeretne egy normális munkahelyet. Ráadásul szerinte manapság már nem lehet csak úgy viccelődni. Az íróval többek között ezekről is beszélgettünk, ahogyan nemrég megjelent kötetéről, A csemegepultos naplójáról is.
Igen, ott szemben szoktam sörözni. Ahova te akartál menni, ott kikent nyugdíjasok ülnek kalapban, akik azt hiszik, hogy 1905 van. Nem lehet dohányozni és még drága is.
Nemrégiben kiköltöztél Visegrádra, az Áprily-házba, de most visszaköltöztél Budapestre.
Most igazából sehol sem lakom. Felújítottuk és hozzáépítettünk a családi házhoz még idén, a dolgozószobám ott van. De nem lesz ez így jó, mert mindig jönnöm-mennem kell, és azt képzeltem, hogy be tudom osztani az időmet, hogy mondjuk három napot itt vagyok négyet pedig ott. Ráadásul nem vezetek, szóval bajos ez a helyzet.
Visegrád, az Áprily-ház a béke szigetét jelenti számodra?
Részben ott nőttem fel, ilyen szempontból nem, mivel ez egy völgy, ahol általában meghülyülnek az emberek. Nehezen tudtam ott régen dolgozni. De azért jó hely mindenképpen, de három generáció óta tudjuk, mégsem az igazi. Aki ott él, egy idő után nem megy sehova, nem beszél senkivel, megbolondul.
Régebben sokat utaztál külföldre. A válság tehát téged is elért?
Igen, mostanában nem utazom. Bár annyira nem is bánom, de a tenger hiányzott, így két hete elmentem Horvátországba – életemben először.
A családod mennyiben befolyásolt tudatosan abban, hogy az írói pályát válaszd?
Ez magától alakult így. Visegrádon kezdődött, ott kezdtem el írni. Visszahúzódó gyerek voltam egy darabig, aztán ez megváltozott, tinédzserkoromban nem is nagyon írtam, aztán mikor kitomboltam magam, akkor leültem és újra elkezdtem írni.
Mit írtál először, emlékszel rá?
A házunk előtt folyó patakról írtam egy kis novellát, meg is van egyébként, majd a végrendeletemhez csatolom.
És mi a helyzet az érettségivel?
Nem foglalkozom vele. Mit csináljak vele? Csak az időt vesztegetném. A testvéreimnek van, mégsem kérték tőlük sohasem sehol.
Budapestet szereted?
Ezt a kerületet (XIII.- a szerk.) kedvelem, egyébként nem nagyon mászkálok innen máshova. A kiskocsma, amiről például A csemegepultos naplójában írok, az valóban az én kiskocsmám. Az a délutáni programom, bár nyaranta esti program is.
A budapesti nőkről elég negatív képet festesz le.
A csemegepult mellett megtörtént helyzeteket írtam le, mindez az akkori időszak gyűjteménye. Azért persze nem ilyen az életem, vannak normális kapcsolataim is, ám ezek az esetek megtörténtek, és belementem olyan kapcsolatokba is, amikbe egyébként nem mentem volna bele.
Azért a portálodon, a fórumon nagyon kedves hozzászólásokat lehet mégis olvasni, persze főleg nőktől, lányoktól.
Főleg nők olvassák a könyveim, a férfiaknál amúgy sem jellemző az ilyen rajongás.
Mikor beálltál a pult mögé, az ottaniak tisztában voltak vele, hogy ki vagy, honnan jöttél?
Akinél dolgoztam, ő tudta, valamint a bolt tulajdonosa is. Akkor is tudta volna, ha nem mondom. Csak azokat ismerem, akivel együtt dolgoztam, és akikre rálátásom volt. Egyszer voltam csak az alagsorban, egyszer pedig a galérián, napközben dolgoztam. Amikor vége volt a munkanapnak, akkor pedig menekültem onnan, nem mászkáltam, nem nézelődtem. Aki azóta beállt helyettem a lovas pultba, megvette az összes könyvemet. Állítólag olvasgatják többen is azóta, és persze vittem be a főnökasszonynak egy példányt. Ő néhány történetre annyit mondott csak, hogy talán kihagyhattam volna. A piaci emberek elég jó emberismerők, biztos vagyok benne, hogy jó visszaolvasni a saját gondolataikat.
Kicsit olyan érzésem volt a könyveddel kapcsolatban, mintha Mátyás király álruhás jeleneteiről olvasnék.
Ez azért így nem igaz. Nyilván ehhez nem kell csemegepultosnak lenni. Minden napom spionkodás, most itt ülünk, lehet, hogy ez is az. Ehhez nem kell álruhába öltözni.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, nevetni szoktál a hazai írótársadalmon, ahogy osztogatják egymásnak a díjakat.
Ez tulajdonképpen nem is mulatságos, és persze nem mindenkiről van rossz véleményem, aki díjat kap. Ugyanez a helyzet a kritikusokkal: ha egy kocsmában ülünk, akkor szépet ír rólam, ha egy kocsmával arrébb ül és nem ismer, akkor csúnyát.
Bírod a kritikát?
Az attól függ. Ha igaza van, rosszabbul viselem, de mikor nincs igaza, akkor ideges vagyok, és nem stílus, hogy az ember válaszolgasson. Volt olyan kritika, amelynek írójáról konkrétan tudom, hogy nem olvasta el a könyvem. Ezt nem bírom. És még mindig úgy kezelnek sokszor, mintha én lennék az agyonreklámozott író. Pedig ez már régen nincs így. Ez rögzült az első könyv miatt.
A csemegepultos naplója mellé azért mégis készültek videók.
Igen, de azok az én ötleteim voltak és én tettem össze a csapatot. És ennek pont az volt a célja, hogy mivel nincsen reklám, kitalálunk valamit, amivel értesíthetjük a közönséget a könyv megjelenéséről. Az internet ezért nagyon jó, mert a Youtube-ra fel tudtuk tenni.
Olvasol az interneten is és olvasol lapokat is?
Újságot szívesebben olvasok, mert ott nagyobb a kontroll. Utálom a név nélküli blogokat. Az egyik ilyenben például nemrégiben zsidóztak engem, és mivel sajtószabadság van, bármit leírhatsz. A sajtószabadságra hivatkozva pedig létezhet például Kurucinfo is. Nem kéne léteznie. Vannak ugyan szervezetek ugyan, amik nem túl jól működnek. Nem sikerült például a holokauszt-tagadás büntethetőségét a véleménynyilvánítás szabadsága miatt bevezetni.
Itt csak gond van, ezen vitatkozni nem is érdemes.
Fiala János műsorában nemrég Bächer Ivánnal együtt vendégeskedtetek. Jóban vagytok?
Igen, vele jóban vagyok, ő is itt ül általában a kocsmánkban. Álmosak voltunk a műsorban, emlékszem.
Most elkezdtél lapoknak is írni. Miről írsz szívesen?
Igen, de nemcsak azt csinálom. Amit kapok témát, megírom. Most épp egy forgatókönyvön dolgozom, és a szerb kisebbségről kell írnom egy antológiába. A Cosmopolitanbe írni egy cikket 10 perc, a Szalon magazinba pedig nemrég írtam Ivánról, az már nem 10 perc volt. Teljesen mindegy, mit írok, jót tesz a gyakorlás. Jó az, ha mindent meg tudsz írni.
Mikor állsz neki új könyvet írni?
Talán novembertől. De most nincs nagyon kedvem. Dolgozni akarok, még nem tudom, hogy mit. Ahhoz van kedvem, hogy bejárjak valahova, mert olyat még úgysem csináltam soha. És ahhoz, hogy itt tudjak lakni a városban, ahhoz muszáj lesz. A szünet pedig jót tesz nekem.
Mész még olyan anyaggyűjtésre, amihez ki kell próbálnod egy szakmát, be kell épülnöd egy bandába stb.?
Ez megint csak anyagi kérdés. Volt egy-két ötletem, például a katonaság. Nem voltam soha katona. Már fizetési felszólítást kaptam, mikor megszüntették a sorkatonaságot. Voltam egyszer sorozáson is. A könyv ötletét végül elvetettem. Lehet, hogy belépek a Magyar Gárdába, arról jót tudnék írni, csak lehet, hogy aztán kötélen végezném. Manapság nem lehet viccelődni csak úgy, akármivel.
