A Tolna megyei Szálka ad otthont idén a Meet the freak elnevezésű nemzetközi művészeti fesztiválnak, amelyre kilenc országból félszáz fiatal amatőr alkotó érkezett.

A fesztivál magyar társzervezője, az Ifjúsági Unió (IFU) szekszárdi irodavezetője, Berlinger Anita elmondta: osztrák, belga, cseh, német, portugál, szlovák, román és magyar alkotók dolgoznak Szálkán. A művészek tánc, színház, film, festészet, zene eszközeivel a Lépj kapcsolatba szomszédaiddal! témát dolgozzák fel és látványos bemutatóra készülnek a fesztiválra érkezett tűzzsonglőrök is.
A szervező hozzátette, hogy a fesztivál nyitott; a fiatal alkotók pénteken és szombaton, valamint a jövő hét elején Hocus-Focus - művészet testközelben címmel adnak ízelítőt munkáikból, augusztus 24-én pedig performanszokkal színesített előadáson lépnek a közönség elé. A fesztivál gasztronómiai eseménye lesz vasárnap a nemzetek reggelije, amelyen az érdeklődők is megkóstolhatják, mit esznek a művészek kelettől nyugatig.
A fesztivál célja az, hogy lehetőséget nyújtson a résztvevőknek az önkifejezésre, és teret adjon a különböző kultúrák találkozásának. A rendezvény honlapja szerint a fesztivál elnevezése (Meet the freak - Találkozz a csodabogárral) elsősorban a résztvevők saját belső különcségének alkotó felfedezését jelenti.