Negyvenöt éve járok Pécskára, minden utcáját ismerem – jelezte ma Pécskán az Új Kenyér Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Mezőgazdaság Határok Nélkül kiállítás megnyitóján dr. Karsai József országgyűlési képviselő, Battonya polgármestere, hogy a két testvértelepülés példa értékű együttműködése milyen jó alapokon nyugszik.

Amelyek közül az egyik a Pécskát Battonyával összekötő földút teljes felújítása lenne, hogy mire Románia is tagja lesz a schengeni övezetnek, az közlekedés semmilyen problémát ne okozzon. „A mezőgazdaság állítja elő számunkra a minőségi élelmiszert” – emlékeztetett megnyitó beszédében Antal Péter az ágazat fontosságára, hozzátéve, Pécska országosan elismert a termékeny földje miatt, ezt kell a továbbiakban is kihasználni. És dicsérte a battonyai önkormányzatot, amiért minden kezdeményezésre azonnal igent mondtak.
Az Új Kenyér Ünnepe idén először kerül méltó helyszínre, hisz a korábbi évekkel ellentétben mostantól a római-katolikus templom melletti, díszburkolatos piactéren rendezik. A tér főút felőli oldalán állították fel az impozáns sátrat, amelyben 40 kiállító mutatta be hagyományos és korszerű termékeit a kalácstól, sajttól szalámitól kezdve a növényvédő szereken át a mezőgazdasági alkatrészekig, ötvözve a hagyományt a korszerű technológiával. A legeredetibb standot a tornyai Propir Kult hozta, hisz ők a búzakalászt hoztak, valamint a kenyér megsütéséig használatos sok régi eszközöket hoztak magukkal.

Ajánlott olvasmány
Óvóhelyeket Budapestre!