Az öt fesztiválnap látogatóival számolva és a Tankcsapdára összegyűlt tömeggel együtt összesen 390 ezren voltak a Szigeten. Ez az eddigi rekord. Kalap le.

A látogatócsúcsba a szervezők a rasszizmus elleni megakoncert nézőit nem számolták bele, ahogyan tavaly a Magyar Dal Napját sem. Itt az esetleges nyereséget a rasszizmus elleni harc támogatására ajánlották volna fel. "Sajnos azonban (...) anyagilag veszteséggel is zárt ez a nap. Mindezek ellenére a szervezők úgy értékelték, hogy az ügy szempontjából mindenképpen megérte megszervezni ezt a koncertsorozatot" - fogalmaz a közlemény.
A Sziget zárónapján, a Nagyszínpad utolsó produkciója, a Faith No More-koncert után meg is kezdték a színpad bontását. A Sziget bontása és takarítása két hetet vesz igénybe és utána indulnak meg a kertészeti helyreállítási munkálatok.
Vasárnap este Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője azt mondta: jó eséllyel jelentős nyereséget könyvelhet el idén a 2,65 milliárd forintos összköltségvetésű Sziget-fesztivál, így a tavalyi 100 millió forintos nyereséget is túlszárnyalhatják. Mint mondta: ebben az évben több külföldi jött a rendezvényre, míg a magyarok száma nem változott az előző évi adatokhoz képest.