Az Európa Kafka-sorozatában az Elbeszélések, a Naplók és A per után megjelent A kastély is. Kafka írja A kastélyban: „itt az alkalom egy kis kétségbeesésre”. Ezt akár ajánlásnak is felfoghatjuk.

Íme a feladat, mely K. előtt áll: berendezkedni a faluban, egy ismeretlen közösség tagjává lenni, kivívni a dicsőséget, majd bekerülni a kastélyban élők fénykörébe. A földmérő K. valójában az életlehetőségeit méri fel. Nőt kell keresnie, munkát kell találnia, azaz: boldogulnia kell egy közösségben, akkor is, ha nem közösségi ember. El kell sajátítania a szabályokat, alkalmaznia kell, egyszóval: életben kell maradni. 

Legitim figurává kell válnia a piszkos és bizalmatlan parasztok között. Feladatot kell keresnie, afféle létfeladatot, amit ha pőre valójában akarjuk megfogalmazni, azt is mondhatjuk: életcél után kutat. K-nak nincs neve, nincsenek hőstettei, nincsen különösebb identitása sem. Tartalmas életre vágyik és elismerésre. Amikor a történet legelején megérkezik a jellegtelen, életidegen faluba, biztos abban, hogy különleges bánásmódban részesül, hiszen ő valaki, akit a hétköznapi lét biztonsága helyett egy komoly feladat végrehajtása motiválja. 

Nem tudja, hogy mi ez a feladat, mi sem tudjuk meg. Csak az biztos: K. be szeretne valahogy jutni a kastélyba, mely az elismerés, a hatalom, a magasabb életminőség metaforája is lehetne. A vegetatív élet maga az unalom pokla, ahonnan ki kell törni, fel kell jutni olyan régiókba, ahonnan jobban, pontosabban meg tudjuk határozni magunkat, jobban el tudjuk helyezni magunkat a térben. 
Szükségünk van tehát egy térképre, hiszen egy olyan tájon gázolunk keresztül, amelyet még nem mértek fel. A földmérő K. erre tesz kísérletet. Inkább szociológiai ismeretanyagokhoz jutunk, mintsem hogy valóban megismernék a kastély és a falu titkát, feltárul a falu hierarchikus berendezkedése, melynek a csúcsán a településtől független hatalom, a kastély áll. 

A könyv egyébként nagy hatással volt Bodor Ádám Sinistra körzet című prózájára, és nem csak az Artur néven emlegetett ikrek miatt (akiket K. nem akar megkülönböztetni), hanem a metaforikus földrajza miatt is. Persze, A kastély rokonítható A perrel is, főleg a groteszk bizalmaskodás meghökkentő módozatai miatt. Szinte mindenki megsérti K. intim zónáját. 

A könyvben a leghétköznapibb dialógusok is bizarr jelleget kapnak. „Olyan egyformák vagytok, mint a kígyók. Azok csak nevettek.” A kastélyban ugyanúgy cipővel lépnek az ágyakra, ahogy A perben is – ott ugyebár a festő lakásába lehetett az ágyán keresztül bejutni. 

A falu szereplői egymásra utaltak, egymásból élnek, egy közösséget alkotnak, egyedül nem boldogulnak, K-t is hívná a végtelen élet helyett a véges és szűk létezésbe Frida, miközben K. nem tud a hétköznapi vágyak, a hétköznap kisszerű csodáinak ellenállni. 


Ajánlott olvasmány
Visszakerült egy régi kút