Napjaink egyik gitáróriása, Gary Moore pályafutása során először lép fel Budapesten. A koncert november 13-án lesz a SYMA csarnokban.

Lemezei, koncertjei mára a szélesebb tömegeket érik el, a zenei és gitáros szaklapok pedig elképzelhetetlenek nélküle. A '80-as években az egyik legnagyobb hatású rockgitárosként halmozta slágereit, majd visszatérve a blues-rockhoz pályafutását és magát a műfajt is nagyban meghatározó „Still Got The Blues”-al elképesztő sikert aratott és örökre a rádiókba betonozta magát.
A közönség reakcióin túl, beszédes a Gary társaságát kereső muzsikusok névsora is: John Mayall, B.B. King, George Harrison, Trilok Gurtu, Ozzy Osbourne, Andrew Lloyd Webber, Paul Rodgers...csak hogy néhányukat említsük különböző műfajokból."
A régi slágerek mellett tavaly megjelent „Bad For You Baby” című lemezének dalai is hallhatóak lesznek november 13-án Budapesten a SYMA csarnokban.
18 órától a gitárkiállítók mellett a szórakozásról meghívott előadóink gondoskodnak. Az esti főattrakció előzenekara Jamie Winchester és együttese lesz. Az évek óta sikeres gitáros-énekes, most megújult formációban csap a húrokba és adja elő legújabb dalait és a régi kedvenceket.