A tudomány eddigi állása szerint az Afrikából származó sötét bőrű ember azért fehéredett ki, mert egyoldalú, gabona alapú táplálkozása révén D-vitaminhiányban szenvedett.
A D-vitamin hiánya esetén a csontok eldeformálódnak, az érintett nők medencéje úgy alakul át, hogy nem szülhetnek gyereket. A korai európaiak kifehéredése tehát lehetővé tette számukra a fennmaradást - szól a fáma.
Ashley Robins kutató az American Journal of Physical Anthropology című szaklapban arról számolt be, hogy a fekete színanyag, a melanin nem állja útját az összes UV-B sugárnak. A sötétbőrűeknek mindazonáltal hatszor-tízszer annyi napfényre van szükségük ahhoz, hogy ugyanazt a D-vitaminszintet elérjék, mint a világos bőrűek. Ez az jelenti, hogy egy Európában tartózkodó afrikainak heti három alkalommal két-három órát kell napfényen töltenie - mondta Robins a New Scientist című portálnak. Megítélése szerint legalább ennyi napfény érte a korai embereket az európai kontinensen, méghozzá minden nap.
A tudós fehérek és feketék vérének D-vitaminszintjét hasonlította össze. Bár a sötét bőrűeknek jóval több napfényre volt szükségük ugyanannyi D-vitamin előállításához, ezt úgy kompenzálták, hogy szervezetük ugyanabból a vitaminmennyiségből sokkal több anyagcsereterméket képeztek.
Honnan ered tehát a halovány bőrszín? A norvég Asta Juzeniene szerint több oka van. Egyik a szexuális kiválasztódás. A hűvös Európába érkezve a világos, érzékeny bőr már nem volt hátrányos az egészségre - írta a kutatónő a közelmúltban a Journal of Photochemistry and Photobiology B című szaklapban. A férfiak ízlése is megváltozott: minél világosabb volt egy nő, annál vonzóbbnak találták. Ez a hozzáállás máig nem változott.
A világos bőr másik előnye az volt, hogy kevésbé volt fagyérzékeny, mint a sötét változat.
