A Két szerető egy szomorú szerelmi háromszögben szenvedő, bipoláris depresszióval küzdő és döntésképtelen férfi vergődését mutatja be, csipetnyi humorral, remek színészi játékokkal és nagyon jó forgatókönyvvel.
A harminc éves Leonard
Miközben szürke mindennapjait éli a családi tisztítóban, rövid idő alatt két nővel ismerkedik össze: Sandrát (Vinessa Shaw) szülei mutatják be, akik – nem titkoltan, inkább kicsit agresszíven, erőszakosan – azt szeretnék, a két fiatal házasodjon össze, hiszen ez jót tesz a biznisznek. A másik, Leonard életébe betoppanó nő inkább felkavarja a férfi érzéseit: Michelle-lel, (Gwyneth Paltrow), a szenvedélyes, vadóc szőke nővel egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, ám a fiú hamar hoppon marad, mikor kiderül, Michelle rá csupán mint legjobb barátjára tekint, és egy nős férfi szerelméért harcol.
A sokszor karakánnak tűnő fiú előbb-utóbb a sarkára áll, és elege lesz Michelle játszadozásaiból, és Sandra mellett dönt, ám gyakran mégis visszatáncol a biztonságot nyújtó lány mellől, míg a film csúcspontján Michelle olyat tesz, amely után Leonardban ismét felvetődik az öngyilkosság gondolata.
Joaquin Phoenix utolsó szereplése James Gray (Az éjszaka urai) romantikus drámájában kicsit emlékezet a férfi valós, jelenlegi, a médiából ismert gyötrelmeire: Phoenix legutóbb egy tv show-ban ápolatlanul és cseppet zavarodottan jelent meg, és kijelentette, abbahagyja a színészi karriert, és mostantól minden idejét rapperként szeretné eltölteni. A nyughatatlan, valamint legutóbbi filmje, a Cserbenhagyás után ez a film és a számára létrehozott karakter tényleg méltó búcsú a vászontól, és az esendő, szenvedélyes és kétségek közt vergődő depressziós férfit alakító színész játéka mind a 110 percben lehengerlő.
Ám a többi színész sora is igen impozáns: Gwyneth Paltrow a szexi szőke elérhetetlen nő, aki nem tudni pontosan, szándékosan vagy tudattalanul játszik a szerencsétlen férfival, Vinessa Shaw pedig a szende, rendes lány szerepében abszolút telitalálat. Gwyneth Paltrow - miközben mostanában arról cikkeznek, hogy a Vasember forgatásán botrányosan viselkedik - szerencsére még mindig nem zárkózik el a mélyebb mondanivalótól, és nem csak hollywoodi megafilmekben parádézik. Vinessa Shaw sokak számára a Tágra Zárt Szemekből lehet ismerős, ahol Tom Cruise főszereplőtársa volt. A nő, aki a Két szeretőben meg akarja menteni a férfit, jellegzetes típus – egy átlagos lány, aki megelégszik a felszínességgel, kevéske szenvedéllyel, a kis szobában, gyorsban lenyomott szexszel és unalmas, kéz a kézben sétálós, beszélgetésektől mentes programokkal.
Isabella Rossellini feltűnése kellemes meglepetés, és biztosan állíthatjuk, ő az egyik fénypontja a filmnek – a riporterből lett színésznő, mint aggódó és megértő anya - aki néha a küszöb alatt leselkedik fia után - finom játékkal ismételten azt bizonyítja, hogy nagyon is helye van a filmvásznon. Ahogyan Moni Moshonov is, az apát alakító színész Izrael ünnepelt művésze – 2001-ben őt választották meg az Év emberének Ionesco Székek című darabjában nyújtott alakításáért. És mint a darab rendezője, a legjobb színházi rendező díját is hazavihette. Húsz éve vezeti a This Is It című izraeli televíziós műsort, és Az éjszaka uraiban ismerte meg a rendezőt.
Az alkotás mélabús és szomorú mondandója finom humorral keveredik, emellett pedig a karakterek pontos ábrázolásával, valamint részletes kidolgozásával magyarázható a film szerethetősége:

szolgálatában
A forgatókönyv feszes, még úgy is, hogy a legtöbb jelenetben tulajdonképpen nem is nagyon történik semmi – a párbeszédek nem hosszúak, hanem inkább tökéletesen egyszerűek, nem mélyenszántóak, hanem már-már a hétköznapinál is bárgyúbbak. A sokszor nyers és naturalista jelenetek adják meg a film savát-borsát, elsősorban a két fő szexjelenet, amely tökéletesen reprezentálja a Két szerető egész hangulatát és lényegét.
A Két szerető egy kiváló romantikus dráma, a legnagyobbak játékával, amely egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet és amelyben valószínűleg utoljára láthattuk rím nélkül beszélni Joaquin Phoenixet.
Két szerető
Two Lovers
amerikai romantikus dráma
Hossza: 110 perc
Gyártás éve: 2008
Rendező: James Gray
Főszereplők:
Joaquin Phoenix (Leonard Kraditor)
Gwyneth Paltrow (Michelle Rausch)
Vinessa Shaw (Sandra Cohen),
Moni Moshonov (Reuben Kraditor),
Isabella Rossellini (Ruth Kraditor).
Magyarországi premier: 2009. szeptember 3.