Szeptember 7-én lenne száz éves Elia Kazan, kora egyik legkiemelkedőbb és talán legvitatottabb filmrendezője. Szakmailag a legnagyobbak közé tartozott, mestermunkák sora (A vágy villamosa, Édentől keletre, A rakparton) került ki keze alól, ugyanakkor lelkes részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében számos pályatársa haragját vívta ki és élete végéig árnyékot vetett rá.
Kazan 1937-ben ült először a rendezői székbe, tíz évvel később kapta első rendezői Oscar-díját Úriember-megállapodás című filmjéért, amely az antiszemitizmusról szedte le a keresztvizet és a legjobb filmért járó szobrocska is az övé lett. 1951-ben a Marlon Brando karrierjét elindító A vágy villamosa 12 jelölésből négyet kapott meg. Második rendezői Oscarját az 1954-ben készült A rakparton című filmjéért vehette át: az irányzatot teremtő, dokumentarista hűségű alkotás a New York-i kikötő dokkjait kézben tartó maffia üzelmeit leplezte le, a főszerepet játszó Marlon Brando erkölcsi vívódásait sokan a rendező önmentegetéseként fogták fel.
Kazan ugyanis 1934-36 között tagja volt a kommunista pártnak, és az ötvenes évek elejéig kapcsolatot tartott fenn a mozgalommal. 1952-ben beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé, ahol bátran viselkedett és megtagadta a kommunistagyanús kollégák megnevezését. Miután azonban azzal fenyegették meg, hogy soha többé nem dolgozhat a filmszakmában, újra tanúskodott és több nevet is felsorolt, életeket és karriereket törve derékba. Kazan még "rátett egy lapáttal" és sajtóhirdetésekben buzdított további feljelentésekre és később is többször leszögezte: nem bánt meg semmit.
A politikai viharok nem hatottak ki szakmai munkájára, 1955-ben rendezte leghíresebb filmjét, John Steinbeck Édentől Keletre című regényéből. Kazan ezúttal is Brandót favorizálta volna a főszerepre, de az író rábeszélésére végül James Dean mellett döntött. 1956-os Baby Doll filmje nem minőségével, hanem témaválasztásával - egy idős férfi és egy gyereklány házassága - keltett feltűnést, utolsó filmjét 1976-ban Az utolsó filmcézár címmel Scott Fitzgerald nyomán készítette.
Kazan íróként és forgatókönyvíróként is remekelt, Amerika, Amerika című bestselleréből film készült, önéletrajza 1988-ban látott napvilágot. Harmadik Oscar-díját 1999-ben életművéért méltán ítélték oda neki, de a gálán kiderült, hogy megítélése még mindig megosztja a művészvilágot. A 89 éves rendező színpadra lépésekor sokan fel sem álltak, mások viszont tüntető tapsviharban részesítették.
Elia Kazant három héttel 94. születésnapja után, 2003. szeptember 28-án érte a halál.
