Dunaújvárosban, ahogy Ákos mondani szokta, Budapesthez gyanúsan közel volt a 40+1 hangversenysorozat turnétemetése.
Egy
A főiskolai sportcsarnok e fogalom illusztrálásra alkalmatlan volt, különben is, már el is kezdődött a műsoros est, Ákos itt búcsúztatta a 29 előadásból álló akusztikus turnéját, melyet a website adatai szerint összesen 65.000 néző látott.
Amikor kijött a Főhős, állva fogadta őt az egyébként csendes-ülős, színházi kulisszákat megidőző show közönsége. Ákos fehér zakóban, Ray-ban diktátorszemüvegben, fehér olaszos zakóban áll a pódiumon, de amikor belekezd a Hellóba, már leveszi a zakót és a szemüveget is. Az utolsó sorból inkább a Joaquin Phoenix által pazar módon hozott fiatal Johnny Cash-re emlékeztet, amely ugye egy erős pop-kulturális sziluett.

Ákos mintha egy talkshowt vezetne, precízen kidolgozott minden gesztust, egy apró hiba sem csúszott a számításba, ugyanakkor mégis laza, könnyed volt az egész. A Főhős húsz éve áll a színpadon, professzionális előadó, ha a kezébe adnának egy bögrét, Fábry mellett ő lehetne a másik nagy tévés mesemondó.

Persze, minden hang CD-minőségben szólalt meg, nem volt lekenve a show, bár a Tarzan-betétdalt annak ellenére is meg lehetett volna spórolni, hogy sok fiatal szülő volt itt gyerekével. Ugyanis egy Disney-produkció nem annyira pop, még ha Ákos a megfelelő öniróniával írta körül a felkonfját.
Bár csendes-ülős-színházas volt az esemény, a hardcore rajongók a koncert kb. felénél felálltak, és előre mentek. Volt ebben valami, ami a gyerekkoromra emlékeztetett, amikor is a művelődési házban nem lehetett felállni egy Korál-koncerten, de aztán az intézeti csövi srácok félreállítván az ifjú gárdistákat kimentek csápolni, mert az Anyám, vigasztalj engemet egyszerűen nem tudták ülve végighallgatni. Az Adjon az Isten című rituális zárlatnál szinte mindenki felállt, aki nem, arra csúnyán néztek.

Ajánlott olvasmány
A legjobb dolog Újpesten