Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a 2009-es nevezések listáját: Magyarországot Nagy Viktor Oszkár Apaföld című első játékfilmje képviseli az Európa Filmdíjakért folyó versenyben.

Az Apaföld premierje idén januárban a 40. Magyar Filmszemlén volt, ahol elnyerte a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját. Az Európai Filmakadémia (EFA) által kiadott Európa Filmdíjakra nevezett 48 játékfilmet a legtöbb EFA-taggal rendelkező húsz európai ország közvetlen szavazással jutatta a nevezettek listájára. A nevezett filmek közül az Ingmar Bergman és Wim Wenders által alapított akadémia 2000 tagja választja ki a különböző kategóriák jelöltjeit az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra november 7-én.
Az Európai Filmdíjakat december 12-én a Ruhr-vidéki Essenben 15 kategóriában adják át. Díjat kap többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző.
Tavaly a magyar alkotások közül Mundruczó Kornél Delta című játékfilmjét nevezték az Európai Filmdíjra.