A Szegedi Nemzeti Színház (SZNSZ) közszolgálati színház, amely ennek megfelelő értékeket kíván bemutatni - jelentette ki Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum évadnyitó társulati ülésén pénteken, a csongrádi megyeszékhelyen.
"A színházban kétségtelenül a legfontosabb a néző, de ez nem jelenti azt, hogy a
A nézők között kétségtelenül azok vannak többségben, akik könnyed szórakozásra vágynak, de törődni kell azzal a kisebbséggel is, amelyik komoly művészi értéket jelentő, újdonságot felvonultató előadásokra, rétegdarabokra kíváncsi - hangsúlyozta Gyüdi Sándor, hozzátéve: "ahhoz, hogy a lehető legtöbb nézőnk legyen, nem színházat kell csinálni, hanem cirkuszt vagy peep showt".
A vidéki színházaknak saját városuknak megfelelő képet kell sugározniuk a világ felé. Ha Szeged a kultúra városa akar lenni - ami jelenti a tudományt az oktatást és a művészetet -, akkor ennek megfelelő műsorrendet kell fölvállalni, tudva azt, hogy ennek a nézőszámban bizony kompromisszumai is vannak - mondta a főigazgató.
A művészeti törvény a fenntartói finanszírozás mértéke mellett a nézőszám függvényévé teszi a színházak állami támogatását. A főigazgató szerint azonban az állami támogatás a nézőszámmal arányos művészeti ösztönző résztámogatásnak nevezett elemét helyesebb lenne "kereskedelmi ösztönző résztámogatásnak" hívni, hiszen a jól eladható terméknek biztosít többletforrást.
A Szegedi Nemzeti Színház 2009/2010-es programja a társulat új tagjait és a vendégművészeket bemutató péntek esti nyitány gálával indul. Az évad első bemutatója pedig Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettje lesz. Ezt tucatnyi premier követi: operák, prózai darabok, gyermekeknek szóló művek és táncszínházi produkciók.