Zenével, tánccal és színházzal közös családi évadnyitót tart szombaton a Mesebolt Bábszínház, az Agora kulturális központ és a Savaria Szimfonikus Zenekar Szombathelyen, a Fő téren.

A közönség Kovács Géza, a bábszínház igazgatója előadásában láthatja a Vásártér című bábelőadást és bemutatják a Hoppá-Hoppá című mesejátékot is, ami egy cica és egy vadkan váratlan összeköltözésének történetét beszéli el. A Fő téren az Agora képzőművészeti szakkörei, tanfolyamai is bemutatkoznak, a gyerekek kipróbálhatják a repülő- és hajómodellezést, ékszerkészítést és megtapasztalhatják, hogy milyen a szakkörök hangulata.
A "tekergőtéren" a résztvevők - kicsik, nagyok - interaktivitásra is számítanak, bár a szervezők szerint az ügyességi játékokat a felnőttek gyakran jobban élvezik, mint a gyermekek.
Első alkalommal tart a három intézmény közös évadnyitót. A szabadtéri, kötetlenebb programokon azt szeretnék bemutatni, hogy mi minden zajlik az épületekben és hogy a zimankós, hidegebb időkben is tudnak érdekes és színvonalas programokat nyújtani majd a látogatóknak.