Mindenkinek, aki külföldre indul, vagy érdeklődik más népek étkezési szokásai iránt, vagy csak egyszerűen szeretne egy szórakoztató olvasmányt az éjjeliszekrényre, javaslom, hogy szerezze be Quentin Crewe Nemzetközi étlapkalauz című gasztronómiai utazását. Legjobb társaságban olvasni, és közösen „megrágni” az elénk tálalt hatalmas mennyiségű furcsaságot.

Nemzetközi étlapkalauz

Quentin Crewe angol író, újságíró és utazó, de főképp szellemes és kíváncsi ember, aki haláláig megőrizte jó kedélyét és optimizmusát. 16 évesen kissé csalódottan vette tudomásul, hogy semmi változás nem történt az életében, pedig egy Harley street-i specialista izomsorvadást diagnosztizálva ennyi időt jósolt neki – és elhatározta, hogy író lesz. Kezdő újságíróként a véletlen – és egy üresen maradt hasáb a lapban, amit az étteremben elköltött ebédjével „töltött meg” – hozta úgy, hogy gasztronómiai szakíró lett.
A könyv néhány antikvár példányára ráakadtam itt. Cikkeivel elindított egy új tendenciát, mely az éttermi kritikánál inkább a vendéglátás stílusára, mint az ételek leírására helyezi a hangsúlyt. Talán az egyensúly helyreállítása érdekében gyűjtötte össze a Nemzetközi étlapkalauzban 48 fontosabb gasztronómiai régió közel 10 000 ételének és legfinomabb italainak rövid leírását. Csillaggal jelölte a saját kedvenceit és azokat, amiket jellegzetességük miatt nem szabad kihagyni, ha van alkalmunk megkóstolni. Az ételek után listázta az alapvető hasznos konyhai szavakat, köztük a „jó étvágyat!” és az „egészségére!”-t is az adott nyelveken, és a latintól eltérő írásmódúaknál még ábécét is közölt.

Nem kis büszkeségemre Magyarország is szerepel a 48-ban, természetes hát, hogy először azt a részt ütöttem fel, már csak a teszt kedvéért is.

A magyar konyha Quentin Crewe szemével

Mindig izgalmasnak tartom, ha egy külföldi szemével láthatom kis hazánk bármely szegletét. Quentin Crewe szépen vállon vereget minket, amikor kijelenti, hogy leleményességünk és eredetiségünk folytán sikerült megőriznünk a magyar konyha egyéniségét az idegen hatásokkal szemben, bár az első étel a bolgár saláta, de szerepel rácponty és sólet is a palettán.
Bevallom, nálam az első öt levesben ott van a tyúkhúsleves – Quentin, aki nagyra értékeli a leveseinket, egy húslevest sem említ – cserébe viszont megismerkedhettem az erdélyi levessel (marhahúsleves tojássárgával gazdagítva, tejföllel, metélőhagymával, kaporral ízesítve). Méltán csillagot kapott a kapor-, a meggy- és a zöldbableves. Egy pillanatra megfeledkezve magamról, szeretném megkóstolni a vajgaluskát és a tojáskocsonyát mint levesbetétet – na de ki tud ezekről Magyarországon?
Nagyon teszik, ahogy a szerző az egekbe emeli a tökfőzeléket, a csikóstokányt, a fatányérost, a dobostortát és a rakott metéltet. Végre kicsit egy külföldi szemével olvasva az étlapot rájövünk, hogy mi is eszünk olyan furcsaságokat, mint borsos-cukros-fokhagymás étel (uborkasaláta), valamint zsíros-cukros káposzta (káposztáskocka).
A szerkesztővel együtt állíthatom, hogy Quentin válogatása a magyar ételek között biztos mércét jelent, ha külföldieket látunk vendégül. Ráadásul a magyar ételek leírása korrekt, úgyhogy nagy bizalommal fordulok a többi nemzet jellemző ételei felé.

Symphonie d’oeufs – tojás tojással

Egyik legkedvesebb (francia) receptem a könyvből a „tojásmánia tipikus esete”: háromféle tojásétel (főtt, buggyantott és omlett) egymásba csomagolva – igazi koleszterinbomba!
Nem is jártam utána a valódiságának, „Quentin Crewe után szabadon” megcsináltam reggelire.



Bon appétit!