Szeptember 17-én kezdetét veszi Pécsett a város egyik legnagyszabásúbb kulturális eseménysorozata, melynek tizenegy napján több mint száz program közül válogathat a közönség. A rendezvények sokasága unikális produkciókat ígér a művészeti élet bármely területéről.
A csütörtöki nyitányt a hagyományos fúvósgála jelenti, a város felújítás alatt
A komolyzenei produkciók elsősorban a Haydn-év köré csoportosulnak. A fesztivál első hétvégéjén az Auer Quartet és Berkes Kálmán (09-19), valamint az Orpheon Consort (09-20) kamarakoncertjei idézik meg a klasszikusokat, majd szó szerint folytatódik a „Zenés időutazás”, ugyanis a Budapesti Vonósok és a Hot Jazz Band közös produkciója (09-21) e címmel kalauzolja el a Nemzeti Színház közönségét a komoly és a könnyűzene különválásának időszakába.

Nem maradhatnak ki a programból a nemzetiségi estek sem, melyek a kezdetektől fogva értékes színfoltjai a multietnikus kultúrájáról nevezetes város fesztiváljának. A bolgár és görög, horvát, német, valamint roma napokon egyebek mellett mesesátor, folklórműsorok és táncházak mutatják be a városban és környékén élő nemzetiségek kulturális sajátosságait.
2009-ben, a Pécsi Püspökség alapításának jubileumán, a Vallási kultúra éve tiszteletére öltözik ünnepi díszbe a Barbakán bástya, melyet szeptember 17-20. között világítanak meg esténként a különös fények. A fesztivál ideje alatt a programsorozathoz kapcsolódik mindemellett a III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programja, a XIV. Európai Bordalfesztivál, s a Szőlő és Bor Ünnepe is.