Ne csodálkozzon a rutinos cukrászdába járó, ha a váci Desszert Szalonban nem ismeri fel a dobos tortát. Mihályi László cukrászdája a különleges formák és ízek cukrászdája. Édesszájúaknak kötelező.

Eddigi tapasztalataim szerint, aki már életében legalább kétszer volt cukrászdában, az már élete hátra lévő részében, bármilyen hazai cukiban fordul is meg, az ránézésről tudni fogja, hogy melyik sütit, hogy hívják, és mi van benne, hiszen a klasszikus cukrász sütik mindenütt ugyanúgy néznek ki, mintha klónozták volna őket. További ismérve a cukrászsütiknek, hogy megízlelésük után a kóstoló agyában nagy valószínűséggel egy "finom, de" kezdetű mondat fogalmazódik meg. A "de" szócska után pedig a legváltozatosabb befejezések következhetnek: nagyon cukros, száraz a piskótája, porból készült, műíze van, és még sorolhatnánk. Persze léteznek már trendi, meghökkentő, vicces, dizájnos külsejű, tarkabarka cukrászati remekek, viszont kóstolás után ezekről is általában kiderül, hogy, ha lehámozzuk róluk a rendhagyó marcipán burkot, vagy kihúzogatjuk belőlük a drótra szerelt cukormáz-cicomát, akkor egy teljesen hagyományos cukrászsütit kapunk.


Amikor egy hétvégi kiránduláson, egy hosszú séta után megfáradva beültünk a váci főtér közelében egy pisztácia színűre festett cukrászda hangulatos teraszára, duzzogva vettem tudomásul, hogy itt még desszertlap sincs, be kell menni és a pultnál kell választani. Amint beléptem az apró helyiségbe, megértettem, hogy ez nyilván nem véletlenül van így. Az itteni sütiket nem lehet csak úgy étlapról megrendelni, az itteni sütiket látni kell.

Aki először téved be a váci Desszert Szalonba, azt garantáltan mellbevágja a látvány. A pult üvege mögött sorakozó színes gyönyörűségek inkább minimalista műalkotásokra emlékeztetnek, mint cukrászsüteményekre. Az is sokat elárul, hogy, amikor ösztönből előkaptuk a fényképezőgépet, a pult mögött álló hölgy sopánkodva közölte, hogy kicsit rosszkor fotózunk, mert most ki van fosztva a cukrászda, ennél sokkal impozánsabban szokott festeni a pult. Hát, mi a "kifosztott" pult látványától is nagyokat nyeltünk...

Míg egy hagyományos cukrászdában az ember csak bekanalazza a sok kalóriát és anélkül áll tovább, hogy különösebben érdekelné, ki a cukrász, addig itt már belépés után - az első csodálkozásból felocsúdva -, rögtön felteszi magának a kérdést: úristen, hová kerültem?

Mihályi László mestercukrász birodalmába. Mihályi László Vácott sajátította el mestersége alapjait, majd kalandra és új tudásra éhesen járta a legkülönbözőbb helyeket, a nyolcvanas évek elején dolgozott az akkor a szakma egyik fellegváraként számon tartott Fórum Hotel (a mai Intercontinental) Bécsi Kávézójában, de megfordult óceánjáró hajókon is, Norvégiától, Ausztrián keresztül Libanonig számos országban gyűjtötte a tapasztalatokat.

2004-ben a Greshamben, majd a Sofitelben dolgozott. A váci Desszert Szalont 2008 áprilisában nyitotta meg. Azóta rábízták a megújult Centrál Kávéház sütirészlegének megújítását is. Az egyik rangosabb megmérettetésen, a lyoni cukrászversenyen idén először indulhatott magyar csapat, melynek ő is a tagja volt. Elmondása szerint süteményeire hatott az olasz és francia stílus is, de a magyar cukrászhagyományokra támaszkodva számos behatás alapján alkotta meg a messziről felismerhető "Mihályi-stílust".

Egyszerű, ugyanakkor szokatlan formák és visszafogott díszítés a jellemző. A somlói "csík" alakú, a dobos torta henger. Hab, cukormáz, és agyonszínezett marcipán helyett pedig főleg gyümölcsöket, csokilapocskákat, sőt virágszirmot használnak vizuális tuningként. És ha valamiről első látásra azt hinné az ember, hogy nem ehető, csupán dizájnelem, arról is bebizonyosodik, hogy nemcsak ehető, de finom is.

Kóstolás után kiderül, hogy az ízek terén is eltér az átlagostól ez a süteményező. Szó sincs az unalomig ismert fullasztó piskótás, vajas krémes, színezett marcipános cukordömpingről. Ahogy a sütik külseje sem harsány és csicsás, az ízek is visszafogottak. A sütik alkotórészeinek ízei harmonikusan egészítik ki egymást, egy-egy érdekes zamat azonban ki-kitűnik. Ezen a ponton szokta az ember megszállottan forgatni a szájában a falatot és morfondírozni, hogy "nem tudom, mi ez, de jó nagyon." Asztaltársaságunk nehezen parancsolt megálljt, és gondolván, hogy úgy is elég aprók ezek a sütik, meg aztán ki tudja, mikor járunk erre megint, kikért ötféle sütit. Ezeket a "kóstold meg és add tovább" módszerrel fogyasztottuk eleinte gyors, majd egyre lassabb iramban -kiderült, hogy nem is olyan kicsik a sütik...

Bár nagy volt a kísértés, hogy a bárhol beszerezhető sütik (dobos, Eszterházy - szelet) itteni változatát is leteszteljük, csak egy csík somlóit és egy tiramisut vettünk a hagyományos kínálatból, hogy maradjon hely a gyomrunkban a sosem látott sütiknek is.


A somlói nemcsak formájában tért el az eddig megszokottól. Szaftos volt, de nem tocsogós, a vanília és csokikrémet magába szívta a háromféle - kakaós, vaníliás és diós - piskóta, a vastag tejszíncsík alatti matéria állaga közelebb állt a homogénhez, mint a daraboshoz, nem volt egyáltalán túlcukrozva. Még mintha egy kis kávéízt is felfedeztem volna benne, de lehet, hogy csak azért mert a napi ajánlatként szerepelő tiramisu után kóstoltam. Ez jobban emlékeztetett pohárkrémre. Egy vékony réteg piskótára volt rápakolva a mascarpone, és egy réteg könnyű kávékrém, amire egy szem feketeszedret ültettek egy kis lapocska keserűcsoki, és egy ropogósra pörkölt kávészem mellé.

Mindig is ki akartam próbálni a tápiókapudingot, amit eddig csak amerikai filmekben láttam, élőben soha. Az ehető virágszirommal díszített és exotikus gyümölcsökkel megpakolt desszert leginkább a gyümölcsrizsre emlékeztetett, csak valamivel lágyabb volt az állaga, hiszen a "tápiókagyöngyök" mérete valamivel kisebb a rizsszemeknél.

A citrus névre hallgató könnyű, savanykás ízű, citromos mousse-t és gyümölcszselét rejtő piskótás desszertnek alapból úgy álltunk neki, hogy megpróbáltuk leszedni a széléről a virágmintás fóliát. Ekkor rá kellett jönnünk, hogy a külső réteg nem fólia, hanem egy hajszálvékony fehércsokis borítás, amibe  valahogy belevarázsolták a mókás virágmotívumokat.


Legnehezebb feladat elé a sortie nevű desszert állította ízlelőbimbóinkat. A linzer alapot vaníliás, mandulásnak tippeltük, de kiderült, hogy kókusz van benne. A linzer alapon csücsülő lágy, pudingos állagú búbot szintén vaníliásnak gondoltuk, de erről kiderült, hogy grapefruit mousse-ról van szó, és a ropogós díszítőelemekről azt hittük köze van a grillázshoz, vagy a karamellhez, de az bizony kakaóbab ropogós volt. Bár rendesen mellélőttünk, ezt írjuk a mi gyakorlatlanságunk számlájára. Nem szokványos ízek felismerésében még fejlődnünk kell. A lényeg, hogy egy olyan sütit ettünk, amiben állagát tekintve találkozott az omlós, a lágy és a ropogós, ízeit tekintve pedig a sima és markáns. Egy ilyen ízorgia mellett az pedig már csak hab a tortán, pontosabban tejszin a kávén, hogy az espresso mellé olyan sűrű kávétejszínt szolgáltak fel, hogy alig akart kicsorogni a mini kancsóból.

Ja, és amikor érkezésünkkor félve oldalogtunk oda az egyik alkalmazotthoz, hogy ugyan engedjék már meg, hogy kutyával üljünk be a kerthelyiségbe, széles mosollyal mutatta meg, hogy hova van kihelyezve a négylábúaknak kikészített, friss vízzel teli edény. Szóval nem nagyon tudtunk belekötni semmibe.

Jó magyar szokás szerint az árakba lehetne, hiszen tényleg nagyságrendekkel drágábbak a sütemények itt, mint egy átlagos cukrászdában, de hát ez nem is egy átlagos cukrászda. El lehet képzelni, hogy, ha valaki - mint Mihályi László is - ragaszkodik ahhoz, hogy csak kiváló minőségű, természetes alapanyagokat (tehát nem tejport, tojásport, adalékanyagokat, szintetikus aromákat meg színezőket) használjon, az sok pénzbe kerül.


Nem tudom, hogy a válságnak, netán a bolt felfutásának köszönhető-e, de a másfél évvel ezelőtti nyitáshoz képest jócskán mentek fel az árak. Míg az akkori beszámolók szerint a kínálatban bőven volt 400 forint alatti süti, most a legtöbb édesség 520 forintba kerül, de az amedei nevű bombasztikusan kinéző, brownie-s, körtés, csoki mousse-os csodát 800 forintért vehettük volna meg. Megjegyzem, hogy még mindig olcsóbb mulatság Vácon megkóstolni a Mihályi-desszerteket, mint Budapest belvárosában, ugyanis a Centrál honlapján szerepelő desszertlapon hatszáz forint alatt nincs süti, de inkább a 800 forint számít átlagárnak. Ettől függetlenül szerintem érdemes befizetni, akár a Centrálban, akár Vác hangulatos főterén egy Mihályi-élményre. Maradandó lesz, az biztos.