Az egykori NDK-ban alkalmazott hajdani szovjet terrorról már sok mindent feltártak a német történészek, korábbi archívumok nyilvánosságra kerülésével ugyanakkor újabb és újabb esetek látnak napvilágot.
Most például az egykori Karl Marx Stadt, a mai Chemnitz történészei - orosz
A helyszín a Wismut AG volt, amelynek belső életéről annak idején vajmi keveset lehetett tudni. A gyár, illetve a bánya tevékenységét ugyanis szigorú titoktartás övezte. Az archívumok szerint 1951 és 1953 között legkevesebb 70 alkalmazottját hurcolták a Szovjetunióba állítólagos kémtevékenység vádjával, és ott ki is végezték őket.
A Wismut AG előbb szovjet, majd közös tulajdonú szovjet-német részvénytársaság volt, amelyet a Szovjetunióból irányítottak, és amelynek - a kibányászott urán miatt - kulcsszerepe volt a szovjet atomfegyverprogram fejlesztésében. A wismuti uránbányászokat nagy propagandával toborozták, és különleges kiváltságokban részesítették őket. A szovjetek ugyanakkor kemény kézzel bántak az alkalmazottakkal, amiről a most feltárt elhurcolások, illetve kivégzések is tanúskodnak.
Wismut kiváltságos helyzetét jellemezte, hogy önálló ellátási és telefonhálózattal, saját autórendszámmal és első osztályú futballcsapattal, továbbá önálló pártszervezettel rendelkezett. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa volt.
Rudolf Boch, a chemnitzi egyetem történészprofesszora szerint jóllehet szabotőrök valóban voltak, számos munkást azonban a szovjetek a legkisebb vétségekért internáltak.
Ostor és mézesmadzag
A közös német-orosz történészcsoport kutatásaihoz több orosz forrás állt rendelkezésre. Tanulmányozhatták a moszkvai nukleáris ügyek minisztériumának archívumait, továbbá az állami archívum és a katonai archívum dokumentumait is. Így bukkantak rá például két bányász, Hans-Jürgen Erdmann és Gerhard König ügyének nyomára. Kettejüket - szabotázs vádjával - 1952-ben egy moszkvai börtönben végezték ki. A szovjetek az esetet olyannyira titokban tartották, hogy arra vonatkozóan még az egykori NDK hírhedt titkosrendőrségét, a Stasit is hamis információkkal látták el.
A most feltárt dokumentumokból kitűnt, hogy a bánya szovjet vezetői az ostor és a mézesmadzag taktikáját alkalmazták. Ennek lényege az volt, hogy a munkásokat különböző ösztönzőkkel - például hosszabb szabadsággal vagy önálló egészségügyi ellátással - igyekeztek maradásra, illetve nagyobb teljesítményre sarkallni. Az alkalmazottakat ugyanakkor rendkívül szigorún ellenőrizték, és állandóan megfigyelték őket.
Az archívumok szerint a munkások katasztrofális körülmények között dolgoztak. A sugárzás kockázata kezdettől fogva nagy volt, és erről tudtak az üzem szovjet vezetői is. Az egészségügyi kockázatok azonban egyáltalán nem zavarták a szovjet tulajdonosokat. A különösen veszélyes körülmények között dolgozók pótlékot kaptak, szovjet orvosok vizsgálták őket, de a nyilvánosság teljes kizárásával. Számos alkalmazott és a környék több lakója halt meg rákban és szilikózisban, pontos számuk azonban nem ismeretes. Mindennek ellenére a Wismut AG 1990-ig folytatta az uránbányászatot, miközben az NDK - Kelet-Türingia és Szászország - a világ harmadik legnagyobb urántermelője volt.
Az újraegyesülés után a hírhedt üzem helyén jött létre a Wismut Gmbh, amely a szövetségi kormánytól 5 milliárd eurónak megfelelő összegű támogatást kapott.
A vállalat még ma is az egykori uránbánya területének hasznosításával foglalkozik.
