A barátfüle a jelképe az I. Kistérségi Hagyományőrző Napnak, melyet szombaton Mindszenten rendeznek; a rendezvényen vásárhelyi, mártélyi, mindszenti és székkutasi résztvevők főzőcskéznek, táncolnak és ismerkednek.

Az ínyencek számára vonzóak lesznek a kistérségi paraszt ételek, melyeket helyben főznek, a település sütőasszonyai pedig, a helyi édességeket készítik el, köztük a barátfülét, csörögét, görhét, almás lepényt, szilvás piskótát vagy a vízenkőtt” kalácsot.
A látogatók nem csak a hasukat tömhetik meg, találkozhatnak a kistérség mesterembereivel is, lesz korongozás, lehet csuhézni, ékszert készíteni, bemutatkoznak a halászhálókötéssel foglalkozó mesterek és a hímző nők is.
A kerítésgalérában” a helyi képzőművészek kapnak helyt. Az intézménynek ugyanis több mint hetvenméteres kerítése van, melyre az alkotások kerülnek, de természetesen a Kulturális Központ falain belül is lesz kiállítás.
Emellett a vigasságra sok játékkal is készülnek a szervezők: bárki építhet kukoricacsutkából tornyot, ahhoz persze, hogy az alapanyag meglegyen kukorica-morzsoló verseny is lesz. Startpisztoly indítja majd a töklámpás készítő versenyt, de az ügyesebbek ruhateregetésben és almapucolásban is kipróbálhatják, mit tudnak - árulta el a program koordinátora.
Az őszi fesztivál mit sem érne zene nélkül, így a Széchenyi téren felállított színpadon fellépnek a települések népdal- és néptánccsoportjai, de lesz lovagi torna, fúvószenekari koncert, bábszínház és népi komédia is.