A 2009-es év különleges jelentőségű a magyar-japán szempontból, hiszen a 140 évvel ezelőtti diplomáciai kapcsolatfelvétel után épp 50 éve újult meg a két ország és kultúra közötti kapcsolat.

Ezt a dupla évfordulót a japán kormány egy komoly anyagi hátterű vendégjáték-sorozattal ünnepli meg. A színházi előadások mellett kiállítások, koncertek, tudományos találkozók teszik a Japán-Magyar Évadot teljessé. Több mint 100 esemény érkezik Japánból, japán finanszírozással a Merlinbe, a Szkéné Színházba és a Magyar Mozdulatművészeti Stúdióba, a programok egy része pedig eljut vidéki városokba is. 

A tavalyi évadban már láthattunk karaoke-showt japán szemszögből, egy a no-színházat és európai tánckultúrát ötvöző koreográfiát Japánból, idén Shakespeare és Ibsen is érkezik hozzánk japán színházak felfogásában, de Kafka Átváltozás-története is Budapestre érkezik majd, mégpedig japán opera formájában. 
A program több vendégjátékát megtekintve érdemes megfigyelni, hogy a meghívott produkciók mennyiben igyekeznek az európai színházcsinálás szövegre és a színész szereppel való azonosulására irányuló hagyományát a saját, keleti gondolkodásmódjukba, gesztusrendszerébe, mozgáskultúrájába, szabályozottabb tradíciójukba illeszteni. 

Az éppen itt vendégeskedő Chungwoo Társulat némileg kilóg a sorból, hiszen Koreából érkeztek. „Lábnyomokban” című darabjuk Koreában több szempontból is kiemelkedik az ottani színházi termésből, hiszen a színdarab szerzője a kevés koreai drámaírónők egyike, a társulat alapító rendezője 2003-ban elnyerte a legjelentősebb koreai napilap “következő generáció rendezője” címét, és az előadás maga a 2007-es Szöuli Színházi Fesztivál nagydíját, a legjobb színmű, illetve a legjobb rendező díját, majd ugyanabban az évben a Szapporói Színház Fesztivál (Japán) különdíját is megkapta. 

Mindennek tudatában értékelendő tehát a középen három szekrénykével és egy felirattal megjelenített rizsboltban játszódó történet, amely igazából művészdráma, de még bőven Jasmina Reza „Művészetén” innen. A csendes településre érkező, Európában kitanult művész nem a „modern” művészet kiüresedésével találja szembe magát, hanem egyáltalában elismeréséért kell küzdenie. Hiába bérel ki egy egykori rizsboltot, a lakók nyomására nem képes műtermet működtetni benne, és a festészetnek élni: rizsárus lesz, aki először még legalább a rizstasakokra fest, később aztán már egyáltalán nem. 

A kétoldalt elhelyezett fekete paravánok mögül finoman áttetsző és számunkra bájos módon előtipegő, szürkébe öltöztetett alakok nemcsak a látványosan vívódó főszereplő életkonfliktusának okozói, de egy homályos gyilkosság szereplői, úgymond kísértetei is. A rizsbolt egy ügyes dramaturgia csavarral, a kezdő jelenet megismétlésével a darab végén gyilkosság-sorozat folytatását érzékelteti, miközben a festő halála saját álmaitól való elfordulásának, az anyagi világba való beilleszkedésének sorsszerű büntetésének tetszik.

A bő, kortárs európai szerzők által ilyen mennyiségben nem használt párbeszédeket még két szerelmes veszekedése közben vagy épp művészetelméleti idézetekkel gazdagítva is belengi valami olyan tartás, szabályozottság, udvariasság, ami a mi individualista, önérvényesítő kommunikációnktól távol esik. A történet minden szimbolista törekvése ellenére hétköznapi, puritán marad, hasonló érzést hagyva hátra, mint az európai mozikat is meghódító keleti filmek.