Az elegancia sem áll jól mindenkinek. Leonard Cohennek például jól áll az öltöny, az ing és a kalap. Vannak, akiknek jobban áll egy jó szabású fehér ing, mint mondjuk egy sima gyónásra készülő férfinek, vagy egy gimnáziumból ballagó diáknak.

Nem véletlen, hogy George Clooney-val reklámozzák a Nespresso kávét, és nem a mindig kócos, tróger imázsú Jack Nickolsonnal. Bár a kusza hajú Nickolsonnal is reklámozhatnák: ilyen egy férfi, aki nem itta még meg a reggeli kávéját…

Kétségtelen, hogy Cohen zenéje nem hat úgy, mint egy reggeli, atommaghasadással felérő eszpresszó, sőt, az embernek nem lesz kedve felkelni, ami nem is olyan nagy baj, mert tovább hallgathatja Cohen zenéjét, és ha már itt tartunk, miért ne ajánlanánk a Greatest Hits című albumát, mely a világkörüli turnéjának promóciós kiadványa. 

Mint az mindenki tudja, Cohen Budapesten augusztus végén egy felejthetetlen koncertet adott, sokan mondják, hogy Paul McCartney-koncertje mellett ez volt az Aréna történetének legjobb hangulatú előadása. 

A Greatest Hits nem az első szelekció a halálelegáns Cohen pályafutása során, de a 42 éves előadói karrierben nem baj, ha többször megállunk, megiszunk egy erős kávét, mélyre szívjuk ezeket a melódiákat, és még akár megpróbálhatunk olyan tökletes füstkarikát fújni, amilyet csak ő tud – lásd a Greatest Hits borítójának hátoldalán lévő fotót. 
Az 1934-ben, Montrealban született Cohen elsősorban dalszövegíró, költő, és csak másodsorban dalszerző, mégis döbbenetes hatást váltanak ki a hallgatóból ezek az alapvetően egyszerű popsanzonok. Mert ha valakire áll az előadó művész meghatározás, nos, akkor rá különösen igaz, hogy művészien interpretálja a Suzanne-t, a Hallelujah-t, vagy éppen a franciás eleganciával megáldott Everybody Knows-t. 

A válogatás egyértelműen megmutatja, hogy a költői ihletettségű dalok váza bár valóban egyszerű, a kompozíciók azonban szépen fel vannak öltöztetve. Ha a ruhás hasonlatnál maradunk, szabónál készített ingekkel, egy nagyon jó, olasz import szövetből készült zakóval, és kagylókból készült gombokkal… Cohen hipnotikus, a táncdalfantáziákból, a sanzonokból és a country hagyományból építkező zenéjét az első osztályú szövegei, és a szív közepét megcélzó melódiák hitelesítik. 

A válogatás az életmű egészéből merít, gyakorlatilag a lemez a legnépszerűbb dalok kilistázása (Sisters Of Mercy, Chelsea Hotel No. 2, Hallelujah, Bird On The Wire, I’m Your Man, stb.), mely nem tartja az időrendet, mégis az életmű olyan egységes, hogy bármilyen tracklista igazolható. Annak ellenére, hogy Cohen a nyolcvanas évektől számos dalt hangszerelt szintetizátorra, ezek mégis ugyanolyan atmoszférikus kompozíciók, mint a zseniális, 1967-es Songs Of Leonard Cohen, vagy az 1969-es Songs From a Room dalai.

Cohen tökéletes füstkarikákat tud fújni, melyek nem is oszlanak el olyan könnyen a levegőben, beissza őket az ingünk, mely nem olyan jó szabású mint az övé, de az is lehet, hogy a tiszteletére vesszük fel – egyre többször.