Indul a Szex on art in film vetítéssorozat, lesz Zsótér-rendezés és kortárs tánc, és az Amadinda Ütősegyüttest is megnézhetjük. Szó szerint ütős programokkal folytatódik a Budapesti Őszi Fesztivál vasárnap és hétfőn.

A zenetörténetet az előadóművészek működtetik: újabb és újabb értelmezéseiknek köszönhetően válik jelenvalóvá a zenei múlt. Kevés előadó vagy együttes mondhatja el azonban magáról, hogy nem puszta „működtetője”, hanem aktív alakítója is a "nyugati zene" történetének. Közéjük tartozik az idén negyedszázados fennállását ünneplő Amadinda Ütőegyüttes, amely huszonöt éve a kortárs zene meghatározó szereplője, s nemcsak interpretációival, hanem inspirációs forrásként is. Amikor 1984-ben négy zeneakadémista megalakította az Amadindát, aligha gondolták, hogy a 20. század végének három meghatározó komponistája is kifejezetten nekik fog írni egy-egy kompozíciót. John Cage, Ligeti György és Steve Reich mellett persze számos alkotó írt az elmúlt évtizedekben a négy ütőhangszeres játékos számára, vagy rájuk gondolva, s miként az Őszi Fesztivál jubileumi koncertjének műsorából látszik, a sornak nincs vége. Hiszen a négy fiatal szerző (valamennyien 35 év alattiak), akinek a művei ezen az estén elhangoznak, már az Amadinda-koncertek élményével nőtt fel, s kompozíciós gondolkozásukban, valamint a különleges ütőhangszerek magabiztos kezelésében ez erőteljesen érződik is. Alapfilozófiájához maradt hű tehát az Amadinda, amikor az ünnepi alkalomra nem retrospektív műsort állított össze, hanem a „jövő zenéiből”, a legújabb generáció kompozíciói közül válogatott – melléjük téve az egyik nagy öreg legújabb ütőhangszeres darabját.

Firenze, a 16. század eleje. A fejedelem züllött, morális gátakat nem ismer. A patríciuscsaládok és a polgárok lázadnak ugyan, de össze fogni képtelenek. Távolról szemlélik az eseményeket. Egy fiatalember, Lorenzo de Medici úgy dönt, hogy egymaga számol le a zsarnokkal. A fejedelemhez csapódik, s barátja, talpnyalója, rossz szelleme lesz. A színjáték tökéletes, de az álarc túlságosan is hozzánő Lorenzóhoz, aki nemcsak hírét, de családját és barátait is feláldozza mindinkább rögeszmévé váló terve érdekében. Végül sikerrel jár, a zsarnok halott, ám nem változik semmi: Lorenzo maga fut a gyilkos tőrbe, uralkodóvá pedig egy alkalmatlan bábfigurát választanak.

Alfred de Musset poétikus szépségű és megdöbbentően modern szemléletű, 1834-es drámája, „a romantika Hamletje” ritkán kerül színre Magyarországon. Ez persze azzal is magyarázható, hogy az eredeti darab hatvan színváltást és négyszáz szereplőt alkalmaz. Zsótér Sándor ezúttal a Maladype társulat öt színészével mutatja be a darabot. ,,Minden ismerős, ami bizonytalan és zavaros – írja Zsótér. – Nincsen olyan, hogy egyszer kötök kompromisszumot. Nincs olyan, hogy egy kis kompromisszumot megkötök, hogy aztán majd nagy kompromisszum nélkül cselekedjek. Az rásül az emberre. Ma is zavaros minden. És egy fiatalembernek elég nehéz. Vagy belevész a mocsokságba, vagy elvész. Ennek a roppant fiatal társulatnak is érdemes foglalkoznia ezekkel a problémákkal. Mik egy fiatalember lehetőségei egy ilyen mocsárban?”

Jonathan Burrows (a táncos) és Matteo Fargion (a zeneszerző) harmadik közös munkájában elképesztő virtuozitással és végtelenül szórakoztató módon keverik egymással a különféle mozgásművészeti, zenei és verbális eszközöket, ötletes válaszokat kínálva arra, hogy mi is a tánc. Meg a zene.

A Both Sitting Duet gyors, szemkápráztató koreográfia kéz-, kar- és lábmozdulatokra. Burrows és Fargion fordul, nyújtózik, gesztikulál, énekel és számol ebben a humoros és dinamikus bohózatban.

„Ha Einstein foglalkozott volna tánccal, a végeredmény valami olyasmi lehetett volna, mint az ő munkája” – írta a brit The Guardian tánckritikusa Jonathan Burrowsról, aki a londoni Royal Balletben kezdte előadói pályáját, s dolgozott Sylvie Guillemmel és William Forsythe-tal, jelenleg tanára az Anne Theresa De Keersmaeker vezette PARTS-iskolának. Saját társulatát 1988-ban hozta létre, s önálló koreográfiai munkáival hamarosan jelentős nemzetközi elismerésre tett szert. 2002-ben kezdődött együttműködése Matteo Fargionnal, s a 2004-ben Bessie-díjat nyert páros az elmúlt öt év legélénkebb nemzetközi visszhangot kiváltó brit táncprodukcióit hozta létre. 37 országban, több mint 150 alkalommal adták elő duettjeiket, s most először járnak Magyarországon.

A szexualitás mozgóképi megjelenítése a filmművészet születésével egyidős, története pedig némi leegyszerűsítéssel szinte a kezdetektől két ágon követhető nyomon. Az egyik a pornográfiáé, ahol a nemi aktus – és mindaz, ami ezzel együtt jár – az alkotók kezében puszta öncél, a másik pedig azoké a filmeké, ahol a férfi és nő, férfi és férfi vagy nő és nő közötti testi érintkezés szerves, formaalkotó eszközzé válik. Művészetté. Ez utóbbit állítja fókuszba a Cirko Film – Másképp Alapítvány és a BØF közös filmfesztiválja, amely az utóbbi évek komoly szakmai visszhangot kiváltó, Magyarországon eddig be nem mutatott filmjei közül válogat. A vetítésekhez kerekasztal-beszélgetések kapcsolódnak neves történészek, esztéták, filmes szakemberek és pszichológusok részvételével. Hogy ne csak nézzük, hanem beszéljünk is róla.